Kedd. Február 08. Ez a nap sem tért el a többitől a reggeli tevékenységeket tekintve. Felébresztett az óra, visszaalvás, utána riadva ébredés hogy már megint elkések... csak a szokásos. Végül azért még sem sikerült elkésnem, hiszen a tanároknál nem tudok többet késni. Az óra szintúgy unalmasnak bizonyult ahogy eddig is. Óra után újra sikeresen találkoztam a spanyolokkal és megejtettük a rendszeressé vált ebédet. Az ebéd után elhatároztam hogy elmegyek az elkészült diákigazolványomért, amire sajnos 3 hetet kellett várnom, de az otthoni ügyintézés sem gyorsabb így nem volt újdonság. A diák átvétele után kicsit még benéztünk a szokásos már már lassan törzshelyünkké váló amarillo pubba. Nem sokáig maradtunk, csak egy két szál cigaretta erejéig. Azután Alberto mondta hogy megnézhetnénk hogyan focizik, erre meg hát nem mondhattam nemet mert focizni már én is régóta akarok és előtte kicsit fel kell deríteni a dolgokat. Szóval az utam a helyi sportcsarnokba vezetett. Az egyetlen kis probléma a dologgal az volt hogy Albertóék csak 3-rajöttek focizni én meg már 2-re odaértem. De nem volt rossz végül is. Az épület kívülről nagy és fehér mint azt ahogy az ember elképzeli egy fedett sportcsarnokról. Miután bementem bekukkantottam az ajtón és még akkor sem tűnt egyedinek a dolog. Mivel nem volt spotfelszerelésem jobbnak láttam felbattyogni a nézőtérre és onnan szemlélni a dolgokat. Mikor beléptem fent az ajtón, akkor döbbentem csak meg, hogy mégis milyen hatalmas az épület aztán azonnal jött a másik döbbenet. Rengeteg sok ember volt lent a "küzdőtéren". A harmadik döbbenet ezután jött, mikor rájöttem, hogy egyedül állok egy hatalmas csarnok lelátóján. Igyekeztem abból a zavarba ejtő élményből mihamarabb szabadulni ezért lejjebb mentem és alaposabban szemügyre vettem a dolgokat. Észrevételeztem, hogy a sportolók gimnazista korúak és nagyon vegyes a nemek aránya is. Először is a pályákról annyit, hogy egy standard méretű focipályát kell elképzelni a futásra szolgáló körgyűrűvel. A focipálya rész fel volt osztva 2-3 kisebb floorball pályára ahol folyamatosan mentek a küzdelmek. A többi fennmaradó részen focipályák lettek kialakítva, de nem a terem padlóján játszottak hanem valami szőnyegszerű dolog volt leterítve. A pályák elválasztására valamilyen fémes háló szolgált amivel körbekerítették az egész pályát és a kisebb floorball részeket is ezzel vágták le. A játékosokról annyit, hogy mint azt már említettem 16-18 éves gyerekek játszottak a pályákon. Fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal. Az érdekes dolog az egészben, hogy mindenki abban a ruhában játszott amit aznap felvett. A testmozgáshoz nem cseréltek ruhát, szóval mindenki farmerban és pulóverben játszott sokak meg cipő nélkül futkároztak a pályákon. A sportágakról annyit, hogy semmi meglepő nem volt abban hogy a foci pályán focit játszanak. A floorball sem volt számottevően érdekesebb, maximum a játékosok technikáján látszódott, hogy nem most kezdték már a sportot. Annál érdekesebb volt pár lány akik a futó pályát használták. Ők a sportolásnak egy igen egyszerű és kellemes formáját választották. ők gyalogoltak. Sétáltak körben a futópályán, mérésem alapján 3,5 fél perc alatt egy kört, peresze ők is zokniban. De ez csak olyan számomra meglepő dolog volt. Ami lehet hogy még kevesebb embernek ismerős az két foci csapatra való lány cipő nélkül. Szintén a focipálya területén gyülekeztek a kicsit már idősebbek. Először azt hittem focizni fognak, de egy idő után feltűnt hogy se cipő se labda, így kezdett gyanús lenni a dolog. Az edző megérkezése után szorgos gimnasztikába kezdtek különféle érdekesebbnél érdekesebb gyakorlatokkal. De mivel nem csak fiúk olvassák a blogot így nem részletezem :) A végkifejlete az egésznek az lett, hogy a foci kosár és amerikai foci keverékén alapuló FRIZBI játszmába kezdtek. Ez számomra nagyon meglepő volt hiszen még hírből sem hallottam ilyent. A szabályok a következőek voltak: frizbivel a kézben nem lehet lépni, se futni; a frizbit el kell juttatni az ellenfél kapujába így szerezvén pontot; ha a frizbit egyszerre ketten kapják el akkor bírói döntés alapján került az egyik csapathoz az egyetlen játékszer; ha leesett valahol a frizbi, akkor az utoljára hozzáért játékos ellenfelei dobhattak szabadot a földre érés helyszínéről. Azt hiszem nagyjából ennyi. De a teremben sokan voltak még a csapatjátékosokat kivéve. Természetesen megtalálhatóak voltak a futók, a spinningelők egy külön részlegnél, a sprinterek, talán még súlyemelők is és mintha az egyik sarokban a magasugrást gyakorolták volna, mellettük a gerendán tanuló lányokkal. Szóval érdekes volt tapasztalni, hogy micsoda élet van egy ilyen helyen. Azt hiszem legközelebb is visszatérek, ha más nem akkor csak sétáltatni a szemem. Albertoék megérkezése után nem sokkal eljöttem mert azért mégis csak egy órát semmittevéssel tölteni nem volt túl izgalmas és közvetítés vagy sör nélkül a foci sem olyan jó, főleg egyedül. Az este folyamán még egy újabb meglepetés ért.  Egy új lakótárs bukkant fel a színen egész pontosan Lengyelországból. Konrád az elmondása szerint és a Kelet Finnországi egyetemen tanul. Szóval nem sok köze lesz a tanulmányaimhoz, de azért mégis csak egy rég várt lakótárs. Rutinos volt a beköltözéskor, mert már egy fél évet volt itt kint. Szerencséjére az ő ösztöndíja 1évig tart. Azonban ő félévkor a szünetre hazament és otthon is tanulmányokat folytatott. Most hogy befejezte otthon az elmaradt kurzusait itt már nem sok hiányzik az utolsó évéből. Meglepetésemre éppen paprikás krumpli készítése közben érkezett így meg is kérdeztem, hogy csináljak e neki is, amire ő igenlő választ adott. Egy gyors főzés után még kicsit beszélgettem vele utána az otthoniakkal és nem sokkal később nekifeküdtem a szerdának.

Folytatás...