Egy újabb sötét reggelen indult a napom. Tudni illik, Kuopioban is mint a világ egész Északi féltekén télen rövidebbek nappalok. Oly annyira rövidek ezek a nappalok, hogy kiutazásomkor reggel 9 kor kezdett felkelni a nap és már délután 3 -ra le is nyugodott. Mára már jobb a helyzet már 9 előtt világosodik és 4-ig látni a felhők mögül beszűrődő napfényt. Tehát ott tartottam, hogy felkeltem. Habár az ébresztőt 9-re állítottam sikerült magamtól idő előtt felkelnem, ami azt jelenti sikerült az átállás. Ha belegondolok pont egy hete volt, hogy otthon készülődtem az indulásra. Na de Finnországban nekem most órára kellett mennem, megint :(. Mivel tegnap szerencsésen lefűrészeltük a biciglit úgy döntöttem akkor megpróbálom a biciglizést. (Úgy emlékszem korábban nem ecseteltem a hóhelyzetet, de akkor most beszámolok arról a 40-50 centi hóról ami megtalálható itt. Az utakat takarítják nagyon szépen, de azért egy két centi letaposott hó megmaradt. A bicikli utak amiket korábban már említettem nagyon szépen le vannak tolva, de itt is megvan az az pár centi hó amit nem tudnak felszedni. Csúszás ellen kis kavics szerű anyagot szórnak a hóra, ami szerintem nem sokat ér. A hóval kapcsolatban még meg kell annyit állapítsak, hogy mikor kijöttem feltűnt hogy nem csúszik a hó. Ezt a megállapítást máig fentartom. Valamilyen oknál fogva az itteni hó nem olyan csúszós mint az otthoni.) Visszatérve a készülődésre, kitekintettem az ablakon és konstatáltam, hogy az utóbbi napok felmelegedése és a hóolvadás végetért, megjött a hidegebb időjárás is és a hó is elkezdett elég intenzíven potyogni. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mégis csak biciglivel próbálkozom megtenni az utat az iskoláig. Mire észbekaptam már jócskán késésben voltam, de számítottam a biciglire. Lementem hát a bicigliknek külön kialakított tárolóba és felnyergeltem a paripámat. Az első pár méter még elég jól ment, azután rá kellett jöjjek, hogy iskolatáskával, fékek nélkül és semmi erőléttel igen csak izgalmas lesz az utam. Nem kellett 500 métert sem tekernem, hogy a nagy kabátom alatt nagyon megizzadjak ami csak azért volt kellemetlen mert a kabát zipzárja gyakran lecsúszik a nyakamnál és az akkor erősen fújó szél+menetszél kombináció kellemetlenül befújt a nyakamhoz. A fékhiány következtében igen csak hamar odaértem az egyetemhez (szerencsére a lábfék kiválóan működött). Mikor megérkeztem néztem is az időt hogy nagyon pontos voltam mert 15 percre rá volt az órakezdés. Bementem, levettem a kabátocskámat felakasztottam egy fogasra és felmentem megkerestem a termet. Már nem volt már dolgom hátra csak várni hogy jöjjenek a többiek és a tanár úr. Újra csak azt tudom írni, amit már korábban is, hogy csak vártam és vártam, de nem jött senki. Már letellett a 15 perces késési határ is amit a szerdai órán mondott az oktató, így gondoltam megnézem már interneten, hogy jeleztek e nekem valamit az óra elmaradásával kapcsolatban. Sajnos igen. A To-s néni 2 percel azután küldte a levelet, hogy elmarad az óra, miután elindultam. Tehát akkor ott voltam a suliban és az egyetlen órám aznap elmaradt. Úgy döntöttem akkor, hogy ideje lenne valami módon az emailjaimat csoportosítani a google címemre azzal próbálkoztam egy órácskát utánna ha már úgyis délidő volt (nem tudom miért, de a finneknél ha 11 óra van akkor mindenki, akár órán van akár nem, elmegy ebédelni) megpróbálkoztam lejutni a kajáldába.
Ha emlékezetem nem csal akkor nem meséltem korábban a finn iskolai étkeztetésről. Nem eszeveszettül nagy dolog gondolni, de azért eltér a magyarországon megszokottól. (-> nagyon hosszú sorok, menzás kaja) Szóval idekint úgy néz ki ez a dolog, hogy bemész az igényesen felszerelt étkezdébe, megkeresed valamelyik sor végét és vársz. Egy két perc várakozás után sorra is kerül az ember. Kell venni egy tálcát, arra evőeszközöket (leves nincs), tányért (savanyúságnak és az ételnek) és poharat. Tovább csúszva a sorban az amerikai filmekben látható módon mindenki a kirakott többféle étel közül választhat. Előszőr savanyúság, ami leginkább csak reszelt káposzta reszelt sárgarépával, de vannak számomra ismeretlen ételek is pl: kívülről fasírtnak néz ki, de amikor beleharaptam kiderült hogy cékla. A savanyúság választása után a főétel következik. Általában tészta vagy krumpli és mellette mártás benne valamiféle hússal és külön még érdekesebbnél érdekesebb (de nem biztos hogy finom) étel. Miután az ember annyit pakolt a tálcájára amennyit nem sajnált a következő állomás a kassza, ahol megnézik mit vettél a tálcára és az alapján számolják az árat. Teku épületében 1,50ért ehetünk a technopoliszban 2,50 ért. Fizetés után még el lehet menni a kenyeres standhoz, ahol friss kenyérrel találkozunk vagy éppen lángos + kenyér + fánk pároztatásából származó terméket találunk. Itt mindenki saját magának vághat tetszőleges mennyiségű kenyeret és ami még pozitív a dologban, hogy margarint is mellékelnek az asztalon, amivel megkenhetjük a választott formációt. Az innivalóról annyit hogy az árban 3 féle termék van az alapárban: víz, szörp, tej. Ezek mennyiségét is tetszőlegesen választhatjuk meg (láttam 4 pohár tejjel távozó emberkét is). Mindezek után fogva az addigra igen súlyossá duzzadt tálcánkat és próbálunk helyet nézni magunknak vagy ha éppen társakkal eszünk akkor gondolhatunk rájuk is. Amennyiben egyedül eszünk ajánlom a magányos, egyedülálló lánykák irányába való orientálódást. A "bocsi de még új vagyok itt" arckifejezésnek nem tudnak ők sem nemet mondani, főleg azért nem mert ha mondanak is valami akkor is finnül (és ez az a szituáció amikor jól jön hogy nem beszélem a nyelvet). Így hát popsinkat kényelmesen elhelyezve nekilátunk az aznapi fáradtságos vadászat eredményének betermelésének, közben ízlés szerint beszélgethetünk az asztaltársunkkal. Munkánk végeztével a tálcát egy arra kijelölt helyen le kell pakolnunk. Tányérokat a tányérokhoz, szalvétát a szalvétához, villa a villához, kés a késhez, tálca a tálcához alapon rendezve. Aki a kipakolás közben megsérülne (piszkos lesz a keze) az kis csapot talál (törlőkendővel)a lerakat végén, hogy tisztán hagyhassa el a kantint. Egy szó mint száz ez a bejegyzés is igen hosszú lesz, mert még csak most indulok haza az egyetemtől. Miután újra biciglire szálltam megkezdtem a hazafelé utazást. Dombnak felfelé nehezebben ment így a menetidő is jóval hosszabbra sikeredett mint odafelé, de szerencsére nem volt gond (itt megjegyezném az otthoni biciglistáknak, itt nem szégyen az ha valaki a váltós biciglijével nem tud kitekerni a dombon. Ha úgy érzed nem akarsz szenvedni akkor leszállsz és tolod a biciglit amíg jól esik). Hazaérve úgy döntöttem, hogy mivel ritkán járok a városban miért ne menjek egy kört az új szerzeménnyel. Ruhát cseréltem és a hidegre való tekintettel rétegesebben öltözködtem: nagyon vastag zokni + cicanadrág (nem röhög itt hideg van!) + melegítő + apu esőnadrágja + póló + vékonypulcsi + normál pulcsi + vastag pulcsi + vékony kabát (csak mert a vastag kabát már nem jött fel) + sál + Heller Sanyi bácsiéknál vett nagyon jó szélálló polársapó. Ez volt tehát a menetfelszerelésem, de miután beöltöztem jutott eszembe hogy azért mégis csak ki kéne nézni valami utat merre induljak el. Tehát harci öltözetben nekiálltam a térképet elemezni, hogy melyik irányba is kellene mennem, hogy azért még aznap visszaérjek (Itt megint csak meg kell jegyeznem hogy Kuopio városa olyan mint Somogybabod szerkezetre. Képzeljünk el egy nagyon-nagyon hosszú várost ami hatalmas tava között tekereg. Ebből következik hogy nem nagyon lehet "körbe" menni a városban.). Miután kiválasztottam egy ideálisnak látszódó útvonalat elindultam hát térképpel a zsebemben felderíteni új helyeket aminek az lett az eredménye, hogy a harmadik kanyar után eltévedtem, amit csak 1 óra tekerés után vettem észre mikor a város egy teljesen másik oldalán lyukadtam ki. Szerencsémre a város felett majdnem mindenhonnan látható Puuon [pujon] torony és a síugrósáncok segítettek megtalálnom magamat (miközben a térképet nézegettem észrevettem, hogy a mellettem elhaladó egyéneknek főleg a lányoknak, hirtelen jó kedvük lett valamiért és kuncogva halattak tovább). Tehát egy újabb hosszú ideig tartó tekerés után újra sikerült megtalálnom a lakáshoz legközelebb eső boltokat. Úgy döntöttem ha már biciglivel vagyok miért menjek arra amerre szoktam menni, most mehetnék a hosszabb úton is. És amint azt már megszokhattuk kedves főhősünk új terepre érve újra el is tévedt (igazán megtanulhatná már kezelni a térképet). Ezúttal egy zsákutca végén vette észre, hogy nem jó utat választott. Szerencsére kiszúrtam a zsákutca végébe tolt hókupac mögött azt az utcát ami nekem kellett, de ezzel egy aprócska gond volt: át kellett gázolnom egy tisztáson. Az egyetlen gond a biciglivel volt mert azt nehezebb volt átráncigálni a 3 méteres hóhegyen, de a túloldalon már megtekintettem a reményt. 30 méter és kint vagyok az úton. Amint leereszkedtem a hókupacról újabb érdekes dolog fogadott. A tisztás ahol senki sem járt és korábban utat sem taposott ki gyanúsan szép volt. Kedves Jancsi úgy gondolta hogy fogja magát és átsétál a szabad téren, de az első lépés után rájött, hogy bizony sokszor több dolog van a felszín alatt mint felett, amikor is csípőig elmerült a hóban. Akkor már nem tűnt ez a "gyorsan átgázolok itt" ötlet olyan jónak. De ha egyszer már ott voltam akkor már meg kellett csinálni mert visszafelé mégis csak nehezebb lett volna menni. Elindultam hát előre az addig számomra ismeretlen nagy hóban. A dolog furcsaságát növelte az hogy egy egész "panel" nézett erre a tisztásra és ahogy láttam nem egy ember nézelődött akkor ki az ablakon, továbbá mivel én elmerültem a hóban, de a bicigli nem, így csípő magasságban volt a bicigli kereke. Nem tudom milyen hosszúak a lábaim, de egyszer érdemes lenne mindenkinek ezt kipróbálnia, az érzést milyen 1 lábhossznyival alacsonyabbnak lenni. Nagy nehezen átvergődtem a tisztás túloldalára, ahol úgy döntöttem előre dobom a biciglit addig sem lesz vele gond, de amikor már kezdtem örülni, hogy szerencsére csak pár érdeklődő látta a mutatványomat, kilépett egy mami a hókupac mögül, halálra rémült arccal. Én nem láttam őt, ő nem látott engem abban a pillanatban amikor előredobtam a kerékpárt így számára a semmiből zuhant le egy bicigli. Miután megjelentem láttam, hogy a félelme tovább fokozódott mert azt sem értette, hogy hogyan képes egy ember lábak nélkül mozogni a hó tetején, ugyan is a nyomom amit magam mögött hagytam egyből betemetődött mintha homokban jártam volt így csak egy kis csíknak tűnt a nyomvonalam. Ezután nagyon ijdet hangon, azóta is ugyan azon a helyen ledermedt néni kérdezett valamit finnül amire csak annyit tudtam válaszolni "Hei" ami finnül a hello beköszönést jelenti. Láttam a nénin a zavarodottságot ezért igyekeztem minél előbb elhagyni a helyszínt. Nemsokára ki is értem egy útra ahonnan már nem volt messze a lakás. Mikor visszaértem hálát adtam apu esőnadrágjának hogy nem ázott át és fagytam bele a hóba ott a mamókánál. Elraktam a biciglit és elhatároztam, hogy egy kicsit most szüneteltetem a kóborlást.
