5 hónap Finnország

Hétvége közeledik, de sajnos még ma csak péntek van. Tegnap sajnos nem tudtam az elintézni való papírokat aláíratni így az volt ma a fő célom, hogy mindenkép bemenjek és nem törődve a korábbi fennakadásokkal, elintézzem az papírokat egyszer és mindenkorra. Igyekeztem úgy intézni a dolgot, hogy reggel bemegyek technopoliszba megmondom a tanárnak hogy nem megyek többet az órájára, aztán átfutok a másik órára megmondom a tanárnak, hogy mostantól itt leszek órán, de ebből annyi valósult meg, hogy ott ragadtam technopoliszban és Tekuba csak az óra lekésése után értem át. De mindegy is mert így Kevinnel tudtam egy tartalmasat beszélgetni ebéd közben és kaptam egy invitációt a hétvégi Kuopio fesztiválra. Szóval Tekuba átérve elmentem a kedvenc kis To-s nénimhez 10 másodperc alatt megkaptam a kódot és annyi volt az izgulásnak. Elmentem a terembe ahol az óránk lett volna, de ahogy bementem csak finnek voltak bent így nem értettem újból a dolgot, most én vagyok rossz helyen vagy rajtam kívül nem jár más cserediák az órára. Leültem hát egy székre vártam hogy a tanár csak észreveszi hogy én is bent vagyok órán, de úgy tűnik, hogy nem vagyok egy könnyen észre vehető emberke mert csak fél óra elteltével jött a tanár oda és mondta, hogy kapcsoljak be egy gépet. Később még két orosz csoporttárs is csatlakozott így már azért kellemesebb volt eltölteni a 3*45 percet. Miután a feladatokat megkaptuk nekiestünk a múlt órai anyagnak. Óra felénél valami történhetett mert az összes finn diák lelépet haza, de ez így nem volt gond mert az oktató végre velünk is tudott foglalkozni. Végre kaptam útmutatást a program használatát illetően és megtudtam hogy mit kellene csinálni. Út közben meg is lettem dicsérve mert jól dolgoztam (a tanár nem vette észre, hogy tavalyról lementett feladatokat mutattam meg neki). A két orosszal jól összedolgozva hamar meg is oldottuk a fennmaradó feladatokat így az utolsó 45 percben már nem kellett bent lennünk. Igaz az óra vége elég érdekesre sikerült mert elkezdtek csengetni. Körbenéztem hát nem volt senki a teremben így nem tudtam hogy ez most tűzriadó, bombariadó, cunami riadó, vagy kajaszünetre csöngettek ki, de a tanár  ügyet sem vetve a dologra tovább magyarázott. 20 perc magyarázás után észrevette rajtunk hogy kicsit izgatottabban nézegetünk körbe akkor közölte, hogy semmi pánik csak tűzriadó. Ekkor szépen lassan feltűnés nélkül elraktam a füzetemet és magamhoz vettem a táskámat. A többieket nem zavarta a dolog így hát akkor én is folytattam a figyelést a tanár okítására. Az óra végeztével még mindig csörgött a riadó, de akkor már nyugodtan tartottam a kijárathoz. Ezután már csak haza kellett térnem és a jól megérdemelt pihenésemet töltöttem a gépem előtt. Készültem a hétvégére és a semmit tevésre. De amint elfoglaltam a helyemet a gép előtt, hát nem eszembe jutott hogy itt lenne az ideje egy mosásnak?! Gyorsan lefutottam a mosószobába megnézni hogy van e hely még a listán amire előre be kell jegyezni magunkat. 1 órával későbbre be is tudtam írni magam így addigra össze is tudtam szedni a mosandó ruhákat. Mikor eljött az idő újra lementem most a ruhákkal és kicsit várnom kellett igaz, de azután nekiláttam életem első önálló mosásának. Nem foglalkoztam sokat a dologgal, egy az egyben bedobtam az összes ruhát a gépbe, ráfröcsköltem egy kis mosószert, be az ajtót és megnyomtam egy szinpatikusnak tűnő program gombját és elkezdtem reménykedni, hogy tudom még viselni majd a ruháimat. Újabb egy óra múlva visszatértem és megkönnyebbülve láttam, hogy a ruháknak nincs semmi baja csak vizesek lettek. Felvittem gyorsan a ruhákat a szobámba és megpróbáltam a tegnap vásárolt szárítókötelet kifeszíteni a szobában. Mikor éppen a kikötözéssel bajlódtam, Ayhan megállt az ajtóban, szó nélkül figyelte mit csinálok és 3 másodperc után távozott. Aztán 1 perc múlva visszatért egy szárító állvánnyal. Ekkor jót mosolygott rajtam, én is magamon, aztán gyors kiterítettem a ruhákat, amik reggelre meg is száradtak. Tehát az első mosást sikeresnek könyvelhettem el.

Folytatás...