Az előző bejegyzést amerikai szappanopera stílusra hajazó módon félbeszakítottam a csúcspont előtt, de most itt vannak a válaszok magamnak a saját kérdéseimre.
A válaszok így hangzanak flegma stílusban:
Biztos hogy Helsinkibe kell repüljek?- Miért ne?! Ha hétvégén megyek akkor tud e valaki fogadni?-Honnan tudjam?! Hogy szerzem meg az albérlet kulcsát?-Majd lesz bent valaki! Hogy lesz a gyalogutam át az állomásra?-Ne aggódj menni fog! Mennyit áldozzak az utazásra?-Mennyit nem sajnálsz?! Milyen csomaggal fogok repülni?-Szép nagy lesz az biztos. Milyen cuccokat vihetek magammal, meg leginkább hány kilót?-Úgy hallottam lehet hogy hó is van kint szóval valami ruhát. Ne sokat! Csak egy két alsógatyát.
Ha jól sejtem sokan sem szeretik ezt a stílust ezért a normál hangvételű stílusban elmelkednék felül ezen a nem kedvelt síluson.
Nagyon sok kérdés adódott a kiúttal kapcsolatban. Először is a repülő utat kellett hamar intézni, eldönteni mikor legyen és hova. A tanév itt kint január 10-én kezdődött így nem sok választásom maradt hiszen a szilvesztert még otthon akartam tölteni. Azután jött egy újabb probléma. Vizsga. Tartalékolnom kellett egy vészbeugrási időpontot amikor el tudok menni vizsgázni ha valami nem sikerült volna. Így maradt az esélyes napok közül január 5,6,7. Mint később kiderült január 4-én kell majd vizsgáznom így nem maradna időm összepakolni 5-ére. Hetedikével az volt a probléma, hogy utána már szombat következett volna így biztos, hogy akadtak volna komplikációk is. Maradt az egyetlen lehetőség január 6. Rendben is volnánk akkor hogy melyik nap, de akkor mikor is? Reggel, délben, este? A választás nem volt egyszerű mert ha reggel megyek akkor az sokkal drágább lett volna a repülőn és otthonról is nagyon korán kellett volna elindulni. Délben? Ha délben indulok akkor még elérem a vonatot Helsinkibe, de mire Kuopioba érek, a városba már ott nem lesz senki én meg fedél nélkül maradok. Este? Ha este megyek akkor még később érek Helsinkibe akkor már nem is lesz vonat, szóval reptéren alvás vetődött fel még lehetőség képen. Végül is úgy döntöttünk, hogy az utóbbi megoldás lesz a legmegfelelőbb. Kibírok pár órát a váróban aztán reggel meg átbandukolok a vonathoz. Megvettük a repülőjegyet és vártam az utazás pillanatát. Közben volt egy szilveszterem Pécsen, kiköltöztem a kollégiumból is és lassacskán elkezdtem a pakolást. A lassacskán annyira lassan ment, hogy 4. lett mire észrevettem, hogy nem fogok beleférni az utazó táskámba. 5-én rohanás a boltba táskát venni. Sikerült is egy megfelelő méretűt választani megfelelő árban. Gyorsan haza belepakoltam a cuccot, "nagyszerű minden belefért, de ba***us hát miben viszem a laptopot meg az egyéb elektronikai cuccokat?!" Kell egy hátitáska is. Amik otthon voltak azok nem voltak elég nagyok a küldetéshez, így már majdnem abból is kellett egy új példányt vásárolni amikor jött a nagy ötlet hogy majd összébb húzom a túratáskámat. Amint ezt meg is csináltam olyan tökéletes lett a csomag mintha csak a reptéri sablonból öntöttem volna ki.
Utolsó nap otthon
Reggel felkelek, ugyan olyan mint a többi nap. Szülők, testvér iskolában én meg egyedül otthon. Gondoltam ha már ennyire a szokásoknál vagyunk akkor én sem teszek másként, hát leültem a gép elé. Hirtelen dél lett és még nem is ettem semmit. Gyorsan lefutok a konyhába keresek valami táplálékot mikor eszembe jut hogy úgy volt hogy apuval együtt eszünk 1kor hogy 2kor ne legyen semmi gond az indulással. Visszamentem hát a gép elé amikor rá egy "10"percre apu csengetett. Lerohantam, üdvözöltem, gyorsan nekiláttunk enni. Közben megjött anyu is a tervnek megfelelően. Ebéd után felmentem a csomagokért, addig apu kiállt a kocsival és utazásra készen lementem. Feldöcögtünk az autópályán a reptérig, becsekkoltunk, aztán leültünk még egy kicsit a szüleimmel beszélgettünk, közben anyu annyi kaját belém tömött amennyit csak tudott. Aztán eljött az idő a felszálláshoz. Elköszöntem a szülőktől és áthaladtam a kapun. Bár az átvizsgáláskor volt egy kis fennakadás de utána már minden simán ment leszámítva, hogy az előttem ülők kisbabája bekakkantott így egy jó darabig a zárt térben kellemetlen szagok terjengtek (ilyenkor sajnálja az ember hogy nincs nyitható ablak a repülőn).
Első percek, órák Finnországban
Amint megérkeztem Helsinkibe a reptérre megkerestem a csomagátvevő helyet ahol kis várakozás után hozzájutottam a frissen vásárolt bőröndömhöz amit frissen el is törtek a csomagpakolók. Ezután kerestem egy padot és lejelentkeztem az otthoniaknál és annál akit elértem. Tudtam olyan emberkével is beszélgetni akivel nagyon szerettem volna és nagy meglepetésemre még arra is emlékezett hogy aznap utazok ki.
Miután vészesen lemerült a gépem, jártam egy kört a reptéren feltérképezve hogy mégis hol vagyok, ekkor derült ki hogy nem Helsinkibe hanem Stockholmba érkeztem volna ha egy sz@r viccet el akarnék sütni. A körbejárás során megtaláltam a platformot ahonnan a busz indulni fog. Ezután visszatértem a váróba ahol sikeresen felderítettem egy padon amihez közel még egy konnektor is közel esett így nagy meglepetésetekre egész este gépeztem. Mikor az idő eljött fogtam a kis cókmókomat és kiálltam a buszmegállomásba ahova nem sokára megérkezett a busz. Sajnos a sofőr nem tudott angolul és a 20 eurósból sem tudott visszaadni így felhasználtam a vésztartalékot amit a nyári utak során szökőkutakból gyűjtögettem össze (ezután már volt apró a sofőrnél). A busszal nemsokára meg is érkeztünk a vasútállomásra ahol gyorsan megnéztem melyik vágányról indul a szerelvény és megkezdtem a várakozást. És vártam.... És vártam... És vártam míg 40 perc késéssel meg is érkezett a vonat. Addigra a -12 fok már elég hidegnek érződött, de szerencsére az otthoni helyes felkészülés (duplanadrág, nagyon vastag zokni, 3 pulóver) megakadályozta a komolyabb problémát. Felszálltam a vonatra és pikk-pakk el is indultunk. A vonat olyan halkan suhant a síneken hogy nem csak belsőre lehetett volna összetéveszteni egy repülővel (feltéve hogy a repülő esetében eltekintünk a sugármeghajtómű zajától). A vonat sikeresen ledolgozta a késését mire Kuopioba értünk így a rám várakozó mentoromnak és barátjának nem kellett sokat várnia rám.
A mentorral való találkozást és a további történetet egy újabb bejegyzésben folytatnám.
Köszöm a figyelmet.
nakemiin
