5 hónap Finnország

Ha már ez a nap is eljött akkor újra csak nekiláttam a napi teendőknek. Csütörtök révén egyetemünk Teku épületben volt az órám. Mivel múlt héten ez az óra elmaradt igyekeztem nem elkövetni ugyan azt a hibát és ezért reggel suli előtt még levélellenőrzés csak aztán indulhattam neki a szokásos távolságnak. A terem előtt már kint állt két kínai vagy koreai emberke így már akkor fellélegezhettem. Amint elfoglaltam a helyemet a teremben ismerős arcok jelentek meg. A mikroprocesszor programozás óráról megismert orosz társak érkeztek meg utána még 4-5 nigériai néger csatlakozott az osztályhoz. Az óráról csak annyit akarnék mondani, hogy ismételten nem értem a logikáját a finn oktatásnak. Most vagy nagyon az elején járunk az anyagnak és ezért veszünk újra középiskolás anyagot vagy csak alapozás vagy a Pollack túl komolyan oktatja a matematikát a mérnöki szakirányhoz. (Informatikusoknak megjegyzés: differencial calculus ?= hatványozás alapismeretek) Óra után azonban egy nagyon kellemetlen dolgot tudtam meg. A héten 5*45 perc van ebből az órából, amiből eddig én csak 2*45 percre jártam be részben az én hibámból és részben a csapnivaló adminisztratív rendszer hibájából. Kiderült hogy én mint cserediák akármilyen órát felvehetek az aktuális félévben induló kurzusok közül, de ez azzal jár együtt, hogy a legtöbb óra fedésben van. Ennek azért "örültem" nagyon mert a kedden kapott levél alapján vasárnapig van lehetőségem fel és leadni kurzusokat egy olyan rendszerben amibe még nem is tudtam regisztrálni. Gyorsan lefutottam hát a tanulmányi osztályra, hogy megkérdezzem ilyenkor mit kell tenni, de a nagy munkakedvre való tekintettel aznap be volt zárva az iroda. Nem esett jól, hogy péntekre marad ez a fontos dolog, de hát nem tehettem mást. Mivel az óra végén derült ki ez a dolog így már a tanárt sem tudtam megkérdezni, hogy ilyenkor mit tudok csinálni és mivel a tanár nevét sem tudom így még azt sem tudtam megkérdezni, hogy kit kellene keresnem és hol keressem ezt a nem tudom kit. Úgy döntöttem hogy ha már így alakult a dolog akkor kajába ölöm az idegességem, erre délidőtájt lévén a menza is fullon volt. Akkorra már annyira mindegy volt, beálltam a sorba, de tényleg nem kellet sokat várni mire sorra kerültem. Egy gyors étkezést követően hazának vettem az irányt. Otthon azonban rájöttem ha már egyszer végre 4 nap "sötétség" után végre megint látni lehet a napot itt az ideje hogy kihívjam magam ellen a sorsot és esélyt adjak másoknak megismerkedni velem és ha a sors úgy hozná akkor én ismerkednék meg mással. Ezt a dolgot úgy kívántam megvalósítani, hogy a korábban tudomásomra jutott másik "cserediák lakóparkot" meg kívántam látogatni egy délutáni könnyed biciklizés keretében. Elővettem hát  térképet, egy rövid kis méricskézés után be is löttem az irányt és neki indultam technopolisz irányába. A másik lakópark technopolisztól éppen olyan messze van mint a hely ahol én lakom csak pontosan az ellenkező irányba. Mivel Kuopioban elég sok a tó így légvonalba hiába van egymáshoz közel a két városrész a biciglimmel továbbra sem tudok a víz felszínén tekerni. A délutáni tekerés közben újból rá kellett jönnöm, hogy a -10 fok és a "nem tudom hol vagyok a térképen" szituáció igen fájdalmas kombinációt tud alkotni. Szerencsére nem lett semmi gond, amikor térkép nélkül mentem hamarabb megtaláltam a labirintus szerkezetű utcákból kivezető utat. Egy ideig a buszok nyomvonalát követtem mire rájöttem hogy több busz is jár és ha nem tudom melyik mikor merre megy akkor csak körbe körbe járok a városrészben. A sikeres szabadulást követően beugrottam a Prismába ha már úgyis ott lyukadtam ki. Megleptem magam egy kis Berlini fánkkal meg egy szárítókötéllel és ismét elindultam haza. A bevált útvonalon már nem sikerült eltévednem így hamar haza is értem. A megfázás ellen egy gyors fürdővel és meleg tea kúrával védekeztem. Az este folyamán még kaptam egy invitációt egy vasárnapi buliba a nemrég kapott telefonszámról, így lehet a hétvégém újra csak bulizással fog végződni.

Folytatás...

Szerda. Elég fáradtan kezdtem a napot így nehezteltem is a telefongyártó cégekre hogy mikor csinálnak már egy olyan telefont ami akkor ébreszt amikor az ember nem érzi magát fáradtnak. Kicsit el is aludtam így a reggelizés és a suliba érés elég gyorsan történt, de még így is sikerült túl korán odaérnem. A reggeli nehéz kezdés ellenére az órán igen aktív voltam és sikerült is az órához pozitív eredménnyel hozzászólnom. (Infosoknak kiegészítés: tananyag Amper, Gauss, Maxwell törvények az elektromos térre vonatkozóan + ismerkedés a napla operátorral.)  A következő órán még sikeresebb voltam, mert habár az első 45 percről lekéstem, lekéshettem volna mind a 3*45 percet is mert "Póder anyukánk" hatásos kiképzést adott az előző két félévben így az az napra feladott anyagot már az előző heti órán meg tudtam csinálni. Ezen az órán az amerikai származású Kevin cimborának segítettem megfejteni az ő feladatát és miután az övét is megcsináltam egy Etióp diák mellé osztott be a tanár látván, hogy így neki kevesebbet kell akkor velük foglalkozni. Az Etióp feladata egyszerű volt így azt is gyorsan meg tudtam csinálni és a fenn maradó időmben gondolkoztam, hogy minek is járok én be erre az órára.
Az esti órán már nem kellett szerepelnem, de a tanár által elkövetett hibát szerencsére előbb kiszúrtam mint maga az elkövető így a többiek hosszas gondolkodása után felül lett vizsgálva a táblára írt szöveg. Azért azon az órán is tudtam segíteni a bajba esett orosz "elvtársaknak" habár az anyag nekem is még új volt. Persze csak a programozás része mert az alap anyagot még gimnázium második osztályában vettük. (Infosoknak kiegészítés: kettes számrendszerben való műveletek +,-,/,* és visszaalakítás 16os számrendszerbe.) Az óra szüneteiben a spanyol cserediákokkal váltottam pár szót és kaptam tőlük egy hétvégére szóló "gyere át is bulizzunk egyet" invitációt és ezt követően telefonszámot cseréltünk (már megérte a finn szám egy spanyol csaj számáért cserébe). Az előbb említett spanyol páros az tananyag egyszerűsége miatt az óra utolsó szekciójában nem is vett részt. Az óra végeztével és a múlt héten történt incidensre visszaemlékezve (bezártak az iskolába) megpróbáltam valamilyen módon ezúttal hatásosabban kijutni. Ezért most kipécéztem magamnak a tanárt, ha átmegy a mágneses ajtón akkor usgyi utána. Sajnos mire felvettem a kabátom a fürgelábú tanár úr már le is lépett így újból megszívtam.
Hihetetlenül nagy szerencsémre pont akkor lett vége Kevin órájának is így az ő kulcsával el tudtam jutni a D szárnyba és ezúttal nem kellett megküzdenem az épület labirintusával. Nem sokára kijutva a jó kis hidegbe átugrottam a boltba és a bevásárlást követően igyekeztem hazanyekeregni a biciglivel. Az este folyamán újfent nem történt izgalmas dolog így a következő nappal folytatnám.

Folytatás...

Javasolták, hogy képeket tegyek közzé a cikkekben. Szerintem majd lesz olyan is amikor teszek be képet, de ha valaki addig is kíváncsi lenne az eddig készített képekre akkor ITT megtalálhatja. Figyelmeztetném az oda látogatókat hogy a képek alatt van a leírás így érthetőbbé válik a kép tartalma.

Hol is kezdjem?! Keddi nap révén megint kelhettem viszonylag korán, még a reggeli e-mail ellenőrzés közben szüleim el is tudtak csípni, hogy én mit keresek már megint a gép előtt. Nem mindig kellemes de kénytelen vagyok minden reggel megnézni a leveleimet, mert már igen csak jártam úgy, hogy elmentem órára és miután már nagyon sokat vártam, kiderült, hogy kaptam levelet csak reggel nem néztem meg. De ezen a keddi napon nem volt semmi ilyesféle probléma így bedöcögtem a biciglimmel technopoliszba (tökre mintha valami városrész lenne) és az az napi kemény két szer 45 percemet végig is ültem a padban. (Infosoknak kiegészítés: a tananyag mikroprocesszor programozás kiiratni egy betűt dos funkciókkal 'mov' és 'int' parancsok megadásával, később a billentyűzetről való beolvasott karaktert kellett kiiratni.) Mivel csak egy órám van kedden így az szokott lenni a papírintézős napom. El is mentem tehát Teku-ba a TO-ra a papírokkal minden rendben is volt, csak a szkennelés okozott kis problémát, mert itt úgy kell szkennelni, hogy az aulában elhelyezett sok számítógép közül valamelyiknél éppen van egy szkenner. Azt a gépet meg kell találni és ki kell sajátítani egy két szkennelés erejéig. Nem volt egyszerű sem a szkennert megtalálni sem rávenni a tulaját, hogy elhagyja a gépet, mert hát be kell valljam a néma várakozás taktikát választottam. De mikor már nem volt több kedvem várni megkérdeztem, hogy hogyan lehet a szkennert használni, ekkor nem tudom miért de mintha megijedt volna és elment a géptől. Pedig beszélt angolul. Nem értettem miért, de legalább a gép megvolt :) Kis technikai malőr után minden simán ment. A korai időpontra való tekintettel úgy döntöttem, hogy még belefér egy városba császkálás szóval miután felöltöztem, hogy betekerek a városba, eszembe jutott, hogy tudom mit akarok megnézni csak nem tudom hol van. Tehát levetkőzés aztán újra kell egy szabad gép. Na ha már találtam egyet akkor megint jött egy probléma. Igaz tudtam hogy finn mobiltelefon szolgáltatót keresek (vagy nem tudom erre mi a legmegfelelőbb szó) nem tudom még azt sem hogy milyenek vannak. Így aztán nagy nehezen a włkłpédián találtam leírást hogy milyen szolgáltatók vannak. Ezután már csak választanom kellett és a szolgáltatók honlapján megkerestem a Kuopioban "elrejtett" ügynökségüket. Ez a gyors 'keres és talál' akcióm 2 órámba került, de ha már tudtam hova kéne menni csak nem adom fel így elmentem a városközpontba ahol már sokat jártam. A térkép alapján próbáltam fejből megtalálni az utat így sikerült újra olyan részeket megtekintenem amik nem voltak tervben, de a tó elég szép volt. A helyes útra rátalálva már nem volt nehéz dolgom. A hatalmas boltok között meg is találtam az általam választott szolgáltatót ahova bementem és az angol tudásommal sikeresen lezsíroztam hogy adjanak má nekem egy simkártyát. Jó igaz 8 eurómba került, de most már van kinti számom is. (Azoknak akiket érdekel a telefonálgatási ráta: 3 szintű rendszer van természetesen a választott csomagtól függően. Az én csomagomban van az alapszint az 0-20 euró feltöltésig van ekkor 0,0797 euró a telefon perce és a szöveges üzenet, ami HUF-ra átszámolva 22 forint. Aztán van a középső csomag amibe akkor kerülök ha feltöltök min 20 eurót. Ekkor a telefonálási költség 0,0696 euróra csökken ami 19 forint. És van a harmadik csomag amit 30 euró feltöltésével érek el akkor is 0,0696 euró a perc de lebeszélhető havi 3000 perc ingyen és 50 ingyé sms jár.)
A telefonvásárlás után még megpróbáltam kulcsot másoltatni a lakáshoz hátha egyszer kizárom magam, de azt mondták hogy csak a gyártól lehet ilyen kulcsot kérni, így aztán nem maradt más választásom mint hazajönni.

Itthon beüzemeltem a simkártyát és más már nem is nagyon történt a szokásos telefonáláson kívül. Azt hiszem ennyi lesz mára. Mindenki pihenje ki magát mert a szerda az mindig kemény nap szokott lenni.

Folytatás...

Javasolták, hogy képeket tegyek közzé a cikkekben. Szerintem majd lesz olyan is amikor teszek be képet, de ha valaki addig is kíváncsi lenne az eddig készített képekre akkor ITT megtalálhatja. Figyelmeztetném az oda látogatókat hogy a képek alatt van a leírás így érthetőbbé válik a kép tartalma.

2011.0 01. 17. hétfő. Este aggódtam, hogy nem tudok majd felkelni reggel, de minden jól ment. Az egyetlen probléma az a betegségemmel volt, ami már nagyon kezdett kicsúcsosodni. Nem kell komoly dologra gondolni, de a rossz közértzet, köhögés és egyéb megfázásos tünetek miatt nem volt kellemes. Vitaminokat bombáztam a szrvezetembe így reménykedtem hogy előbb utóbb csak a szervezetem lesz az erősebb.
Szóval mivel betegeskedtem úgy döntöttem, mégis inkább csak gyalog mennék hiszen ha Hideg van akkor nem tesz jót a torkomnak még a lélegzetvétel sem. A sötétség miatt nem egészen tudtam az ablakon kinézve megmondani, hogy akkor most esik vagy nem esik a nagy hó. A hideget tudtam hogy -8 fok körül van, de mást nem. Mikor kiléptem az ajtón igen jó döntésnek éreztem, hogy nem akartam biciglivel menni. Meglehetősen erősen esett a hó és mellette szerintem az eddigi legnagyobb széljárást tapasztaltam. A ház mögötti bicigli út, amin szoktam járni szélcsatornaként működve a legtöbb havat az arcomba tolta amíg el nem értem az út végéig. Az egyetemi épületek mellett még szintén nagyon fújt a szél, de ott már a korábban kialakított hófalak megvédték a járdát és ott a hófúvást úgy kell elképzelni, hogy az ember megy egy szélesebb lövészárokban és fölötte mint a víz olyan módon "folyott" át a nagymennyiségű hideg hószemcse. A látvány lenyűgöző volt és rettentően hideg. Végre odaértem a technopolisba egyszerre 4-5 emberrel, de mindenki szó szerint rohant az épület felé. Menekültünk a főbejárathoz, hogy bejussunk a melegre. Én voltam aki elsőnek elérte az ajtót, de nem kellett volna. A főbejárat zárva volt. Nem tudtam kinyitni ezért a többiek elég idiótának néztek, hogy mi az hogy nem tudok kinyitni egy ajtót moikor ilyen sietős a dolog. De mint kiderült más sem tudja kinyitni ezért csak álltunk az ajtónál és gondolkodtunk. Mire jött egy olyan csávó akinek volt a korábbi cikkekben említett chippelt kulcsa, ő ki tudott nyitni egy közelben lévő ajtót így besurranhattunk a melegbe.

Ez a reggel sem indult valami fényesen, de szerencsére órán már nem volt gond. Az ebédnél elkövettem egy kisebb bakit, nem volvastam el az ételek fölé kitett táblát így 1 euróval többért ebédeltem.

Órák után már csak hazajöttem és aludni tudtam, mert akkora már nagyon kiütött rajtam a betegség.

Folytatás a következő bejegyzésben.

Javasolták, hogy képeket tegyek közzé a cikkekben. Szerintem majd lesz olyan is amikor teszek be képet, de ha valaki addig is kíváncsi lenne az eddig készített képekre akkor ITT megtalálhatja. Figyelmeztetném az oda látogatókat hogy a képek alatt van a leírás így érthetőbbé válik a kép tartalma.

Sajnos azt kell mondjam a kedves érdeklődőnek, hogy a kilencedik napon semmi olyan dolog nem történt amiről érdekesen be lehetne számolni.

Hiába próbáltam az esti bulizást kipihenni, lehet páraknak ismerős. Reggel délig aludtam eztán felkelvén megláttam a romokat amiket teganp magunk után hagytunk. Jó férfi nem nézheti tétlen a sok mosatlant így nekiláttam hát a mosogatásnak és a háborús övezet internálásának. A maradék palacsintával nem tudtam mit csinálni, hát megettem, így nem kellett gondolkodni, hogy hova rakjam őket. Éppen a vége felé jártam, mikor Ayhan brutálisan másnapos fejjel kiódalgott a szobájából, ami számomra azért volt meglepő mert este úgy volt, hogy a bartánőjénél alszik. Mint kiderült ott is aludt de szegény Minnának reggel 7-re kellett mennie dolgozni így Ayhannak el kellett onnan jönnie. Mesélte, hogy elég hideg volt reggel, hiszen az esti idő tovább hült egészen -27 fokig. Az utolsó tányérnál megszólalt és azt mondta: "hagyjad azt már én is el tudom mosni." Úgy voltam vele ha már elkezdtem akkor befejezem, ő meg majd felmoshat. Azóta sem lett felmosva. Lehet hagynom kellett volna neki a mosogatást és akkor én felmostam volna.

A nap többi részében nem történt semmi izgalmas így azt hiszem ezt a napot itt be is fejezem.

Következő bejegyzés...

Egy nehéz hét után elérkezett hát a hétvége. Reggel, mint minden jó gyerek addig aludtam amíg bírtam, de egyszer csak fel kellett kelni így ezt meg is tettem 11 körül. Eszembe jutott, hogy csütörtökön megkérdeztem Ayhant, hogy nem e lenne kedve áthívni pár haverját, hogy ne legyen olyan üres a szombat esténk, felajánlottam neki, hogy ha már áthív egy pár embert akkor csinálok nekik palacsintát. Jó ötletnek tartotta a dolgot így pénteken közölte, hogy szombaton akkor átjönnek az ismerősei. Szombat révén gondoltam itt lenne az ideje megkérdezni mégis hányan leszünk és kb kik jönnének. Erre azt a választ kaptam tőle, hogy átjön a finn barátnője, Bahri és az ő barátnője, és a barátnők barátnői szám szerint 2 az-az az egyenlet 3x+4y= 7 fő (az y= az y kromoszómával rendelkezők számával || annak aki érti: a tesóegyüttható>1 tesókódex 56. törvény). Ezután gyorsan megejtettem egy vésztelefonálást haza a palacsinta elkészítését illetőleg, mivel a receptet ismertem csak a helyes arányokkal voltam bizonytalan meg azzal, hogy mennyi palacsintát képes megenni ennyi emberke. Miután anyu nagyon segítőkészen elmondott minden lényeges információt már csak az időpont volt kérdéses. Ayhannal úgy beszéltük meg, hogy mikor átjön Bahri utána elmegyünk vele vásárolni (mivel neki van kocsija:D) és utána kezdődhet a sütögetés, mert a lányok kb 7-re voltak bejelentve. Tehát meg is érkezett Bahri, dobtunk egy ebédet utána kis pihenést aztán még naplemente előtt elindultunk levadászni a vacsorát a törzs nőstény tagjainak. Elmentünk tehát a Prismába, ami a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontja és egyben szembe van a technopolisszal. Meg kell említenem, hogy az időjárás igen lehűlt akkorra már pedig ez volt a második nap amikor láttam közvetlen napfényt. A bevásárlóközpontban miután visszaváltottuk az előző cserediák hagyatékát (itt vissza lehet váltani a boltokban minden olyan alkoholos flakont ami hengeres és nem papír, darabja kb 0,15 euró) így +25 euróval gazdálkodhattunk. A vásárlás egyszerűen ment és zökkenőmentesen. Beszereztünk minden lényeges dolgot: csirke hús, nassolnivalók, liszt, üdítő és édesség. (Itt megint tennék egy megjegyzést főként férfiak számára, hogy a finn lányok rendkívül édesszájúak.) Fizetéskor csodálkoztam is, hogy miért nem vettünk alkohol tartalmú innivalót de később rájöttem. Az egyik ok az az, hogy a Magyarországi alkoholárakhoz képest idekint majdnem 5 ször drágább az a dolog amiben van alkohol. (példa: 1,75 liter finnlandia = 50 euró) Ennek ellenére betértünk még helyben egy olyan boltba, ahol csak alkoholt árultak a világ minden tájáról, borok, tömények, nemzeti italok. Itt vásároltunk megfelelő mennyiségű bort így elindultunk hazának. Miután bepakoltuk a kocsiba a vadászat eredményét, kitalálták a srácok, hogy akkor ők most rágyújtanak. Ezt azért szeretném elmesélni mert miközben dohányoztak megtekintettem a bevásárlóközpont tetején a digitális hőmérőt miszerint -18 fok volt, de akkor még fújt egy 30-40 km/h órás szél, így a hőérzet meglehetősen a -40 fok felé közelített (nem én találtam ki, neten van hőérzetkalkulátor). Szóval a kis dohányzásos élménynek köszönhetően megtudtam milyen az amikor ilyen hideg hatására a második szippantásra összefagy az ember orra és el kell mondjam: nem kellemes érzés. Végül azért sikerült fagyási sérülés nélkül visszatérni az apartmanba.

Palacsinta-party:

Ha már az alapanyagokat beszereztük nekiláttunk hát a készülődésnek. Ezután Ayhan egyenletesen felszelt csirkehusikát sütött és mártást készített. Nem tétlenkedve közben nekilátott Bahri salátát készíteni. Igyekeznem kellett nekem is, így én meg a palacsintának igyekeztem nekilátni. Minden nagyon jól ment semmi probléma nem volt. Időközben megjöttek a lányok és Bahri jó házigazda révén meg is kínálta őket a frissen vásárolt borunkból. Én közben az utolsó simításokat végeztem a palacsintán, addigra a lakótársamék megterítettek, a lányok 5 csillagos kiszolgálásban voltak részesítve. Nekiláttunk hát az igazi török készítésű tortillának. Evés közben megismerkedtünk a lányokkal, tettek fel több kérdést is, hogy honnan érkeztem, meddig maradok és a többi szokásos tájékozódó kérdéseket. Annyira jól sikerült a tortilla, hogy egy gyors cigiszünet után már a palacsintámból nem is nagyon fogyott. Sajnos a munkába belefeledkezvén az összes palancsitát kakaósnak csináltam meg, így nem hagytam üres palacsintákat lekvárosnak vagy pudingosnak. A lányok azt mondták erre nem probléma, kigöngyölítették és az alapból kakaós palacsintát megspékelték még egy jó adag csokipudinggal és eperlekvárral. A végén a palacsinta ránézésre már majdnem ugyan úgy nézett ki mint az előtte evett tortillatekercs. Vacsora után miközben hagytuk kicsit emésztődni az étkeket, vörösborral itattuk. Ezek után időre kellett mennünk a helyi bowling pályára ahova Bahri két fordulóval jutatta el a társaságot. Be kell valljam nem voltam még bowlingozni soha, de nagyon érdekesnek és szórakoztatónak találtam. Az ára egy kicsit húzósabb volt, de ahogy átszámoltam nem volt túlzottan drága. A két órára 13,40-et kellett fizetni. Játék közben sikerült mindenkivel jobban megismerkednem még az újonan a társasághoz csatlakozott személyekkel is. Róluk csak annyit (főleg lányok figyelmébe ajánlom) Erica egy svájci származású lányka, aki 3 éve volt kint Erasmussal egy fél évet. Akkor ismerkedett meg a finn barátjával, akinek mostmár nem emlékszem a nevére, de a lényeg az, hogy Erica 3 év után visszajött a sráchoz és most már kint van 6 hónapja (egyenlőre még nem dolgozik). Megismerkedtem a finn sráccal is, ő elmondása alapján 27 éves és egy helyi gyárban logisztikai részleg vezető menedzser. Visszatérve bowlingozásra, egész jól ment. Az első kört én nyertem a csapatunkból a második és harmadik kör már nem sikerült ilyen fényesen. Játék után a lányok még úgy érezték, hogy az este még csak most kezdődött el így utunkat egy helyi szórakozóhelyre folytattuk. A többiek elmesélése alapján az a hely a város legnagyobb szórakozó helyei közé sorólható. A belépő igen jó árban volt, a ruhatárat viszont kicsit sokalltam 2,5 euróért. Bent aztán egészen egyedi élmény fogadott. Nem kezdtem el fulldokolni a cigaretta füsttől. De mielőtt rátérnék hogy hogyan oldották meg feltérképezem a helyet az olvasónak. Bejárattól jobbról balról italpult közöttük a táncparkett és egy jókora fotelekkel teli rész. Volt egy lépcső a bejárattal szemben ahol egy másik szintre lehetett lemenni, ahol másfajta zenét pörgetett a DJ. Visszatérve a fenti szintre a többieket rögtön a dohányzásra kialakított "szobában" találtam. Ez a szoba a táncparkett hátuljánál volt és a táncparkett felé üveges oldala volt. Egy ajtó nélküli ajtónyíláson lehetett bemenni, ahol olyan jól működött az elszívás, hogy az akkor bentlévő kb 50 ember füsttermését ki tudta vezetni. Azt hiszem ennyi elég is a szórakozóhelyről. Az este jól akalult, sok csinos lánykát vehettünk szemügyre. Lovagiasságomat peddzegetve egy pánikba esett lánykának is útbaigazítást adtam, hogy a táskáját hol találhatja meg. És itt egy újabb megjegyzést kell tegyek, mivel a lányok számomra szokatlan módon a retiküljeiket nem székekre, hanem a táncparkett szélén vagy fotelek lábánál bodták le, de volt olyan is aki tánctér közepére rakta le és azt táncolta körbe. Az italozásról és az ital árakról nem tudok sajnos semmit mondani mert a csütörtöki biciglis kalandom hatására megfázott a torkom, így csak kíméletesen meleg italokat fogyasztottam. Éjszaka 3 óra felé távoztunk a helyről, de addigra már meglehetősen lecsökkent a kinti hőmérséklet, így a tánctérről kiizzadtan távozva, biztosan nem segítette elő a gyógyulásomat a dermesztően hideg kinti -23 fok. Szerencsémre Bahri hazafuvarozott és így már fél négy felé újra (egyedül:( ) ágyba bújhattam.

Folytatás...

Január 14, péntek, reggel 9 órás kelés újból. Szokásos tevékenységek reggel, azután órarend nézegetés felállva, némán 1 percig. Feldolgoztam az adatokat, hogy hol lesz az óra, mennyi idő odáig az út és mibe kellene mennem. Kisétálok a konyhába, hogy megnézzem a hőmérőt és azzal a lendülettel rá is fagyott a mosoly az arcomra: Első ránézésre nem sok, de nem hiszem, hogy sokan próbáltak -15 fokban biciglizni (gyalog még esélytelenebb). Tehát felvettem minden szükséges ruhadarabot ami kell ilyen hideg ellen, csak a farmer alá felejtettem el a jégeralsót, így mikor felcsüccsentem a biciglire az addigra már sziklává fagyott nadrágom igen kellemetlen élményben részesített. Sajnos már nem volt időm visszamenni felvenni a farmer alá valamit így nekilódultam az útnak. A hideg nem csak, hogy letépte az arcomat de még a tegnapi körtúrától a hátsó fertályomba költözött izomláz is nehezítette a reggeli kezdést. Az úton nem volt semmi érdekes így most nem írok a semmiről hosszú sorokat :) (Megjegyzés: ilyen hidegben nagyon merevvé válik a biciglizár így majdnem hogy használhatatlan kulccsal vagy anélkül.) Felmentem a teremhez, ahol még nem volt senki így megkezdtem a szokásos óra előtti várakozásomat. Ezúttal nem vártam hiába, megjött az előző óráról már megismert amerikai Kevin nevű ismerős. Itt szeretném bemutatni azt a részt ahol egy újabb számomra érdekes dolgot tapasztaltam meg. Az épületben minden ajtón van egy mágneses zár, amit csak speciális csippelt kulccsal lehet kinyitni. Eleinte azt hittem, hogy csak a tanárok és az ott dolgozók kapnak ilyent, de mint kiderült a diákok is szerezhetnek ilyent 40 euró átutalása fejében. Ez az összeg csak egy biztosítási összeg, szóval csak akkor veszik el ha a kulcs is elveszik, amint visszaadjuk a kulcsot a pénzt is visszakapjuk. Szóval Kevin erre a dologra rájött és ő csináltatott magának egy ilyent így be tudtunk menni a terembe órakezdés előtt. A tanár ezúttal pontos volt és időben el tudtunk kezdeni az órát. Programdokumentációt tanultunk ezért inkább unalmas volt az óra mint izgalmas, de ezúttal legalább már tudtam a felhasználónevem és a jelszavam így részt tudtam venni az órai munkában. Óra után Kevin megkérdezte hogy elmegyünk e enni, erre én igennel feleltem, mert végre valaki van aki megmutatja, hogy kell ezt a rendszert normálisan használni (hiszen addig még csak 2 szer ettem ilyen típusú menzán). Lementünk és a hatodik napon leírt módon már rutinosabban kiválasztottam a kaját és nekiláttunk a kajálásnak. Evés közben beszélgettem kicsit Kevinnel a suliról meg egy két dologról aztán megkérdeztem, hogy mit gondol átérünk e még a másik épületbe ahol a következő óránk lett volna. 1 óra szünetünk volt abból már 30 perc eltelett mikor a kérdés elhangzott és a másik épület 30 percre van. A kérdésemre az volt a válasz, hogy technopoliszban lesz az óra, ahol éppen étkeztünk. Ekkor tudomására adtam, hogy az eredeti órarend hibás és a következő óránk a másik épületben lesz. Ekkor villám gyorsasággal befejeztük az étkezést és elindultunk a másik épületbe. Kevin busszal ment (amerikai létére nem biciglizik, sem gyalogol) én viszont maradtam a biciglizésnél. Technopoliszból még soha nem tekertem a másik épület Teku felé, ezért kicsit bizonytalan voltam az útvonalban, de emlékeztem hogy hol kell lekanyarodni. Ezért odafelé a nagy sietség közepette újra sikerült eltévednem egy rossz lekanyarodás miatt. Ennek ellenére még időben odaértem Tekuba és már csak annyi dolgom volt hogy megkeressem a B116-os termet. Órakezdésig még volt 15 percem. Szerencsére tudtam hogy hol a B szárny csak abban nem voltam biztos hogy hol van a 116-os terem. Megkezdtem tehát  gyors felderítést és szokásomhoz híven megint olyan területekre tévedtem ahova nagyon nem akartam, de a termet továbbra sem találtam meg. Elmentem tehát a portára és megtudtam, hogy egyenesen kell mennem és aztán jobbra fordulni. Ez akkora segítség volt nekem mint most nektek. Mivel vészesen közeledett az órakezdés ezért már minden szembejövőt megkérdeztem és akkor egy valaki aki nem ott tanított azt mondta próbáljam meg ott ahol bejöttem az épületbe a szembe lévő folyosón. Bementem, a tábla szerint az 1800-2000 termek voltak bent. Már nem volt más választásom, hát bementem és ott bent megkérdeztem egy tanárt. Ő közölte hogy az a nagy terem ahol vagyunk az végig ez az a terem amit én keresek. Ugyan is az a terem 5 osztályteremnyi nagy volt tele műszaki gépekkel és számítógépekkel és minden padsor külön teremnek volt számítva az iskola felosztásában. Ebben a pillanatban ahogy megtaláltam a helyemet Kevin is megérkezett. Elfoglaltuk a helyünket és akkor tűnt fel számomra, hogy a csoporttársak nagyon finnül néznek ki. Megkérdeztem Kevint tud e valamit a dologról, de ő sem tudott többet mint én. Közben megérkezett a tanár és elkezdődött az óra. Elég ijesztő volt mert finnül folyt és egyszer csak felállt a sok finn és átcsoportosult a számítógépekhez. Utána odajött a tanár és mondta hogy mi is menjünk át a gépekhez. Átmentünk, bekapcsoltam és vártam az igét. De a tanár nem jött, csak nem jött, de közben Kevin meg elkezdett valamit dolgozni. Megkérdeztem hogy mit csinál, azt mondta hogy elvileg ezt kell csinálni. Nem vitatkoztam vele, hát én is megragadtam az egeret és húzogattam a vonalakat a programban. A tanár csak óra vége felé jött oda megkérdezni hogy megy e a dolog, de csak Kevintől kérdezte meg, mert ő tudott angolul aztán vissza is ment a finn diákokhoz. Mivel a tanár ilyen aktívan felügyelt ránk közös megegyezés alapján Kevinnel, úgy döntöttünk, hogy előbb vége lesz az órának. Amikor eljött a megbeszélt időpont, mind a ketten felálltunk és távoztunk. Szerintem a tanár észre sem vette hogy ott voltunk órán. De mindegy is, ezután hazatértem egy újabb kellemetlen hidegben történő biciglizés után. Mikor leültem a gép elé megjelentek rajtam a megfázás tünetei. Gyorsan teakészítés, vitaminozás, szopogatós cukorka és próbáltam Hihetetlen sebességgel megakadályozni, hogy a holnapra megrendezett palacsinta-party előreláthatatlan betegség miatt elmaradjon. Este még elgondolkodtam, hogy pontosan egy nehéz hete, hogy megérkeztem ide. Nem sok mindent ismertem meg, de azért az 5 rövid itt töltött hónap alatt lehet hogy sok-sok dolgot még meg fogok ismerni.

Folytatás...

Egy újabb sötét reggelen indult a napom. Tudni illik, Kuopioban is mint a világ egész Északi féltekén télen rövidebbek nappalok. Oly annyira rövidek ezek a nappalok, hogy kiutazásomkor reggel 9 kor kezdett felkelni a nap és már délután 3 -ra le is nyugodott. Mára már jobb a helyzet már 9 előtt világosodik és 4-ig látni a felhők mögül beszűrődő napfényt. Tehát ott tartottam, hogy felkeltem. Habár az ébresztőt 9-re állítottam sikerült magamtól idő előtt felkelnem, ami azt jelenti sikerült az átállás. Ha belegondolok pont egy hete volt, hogy otthon készülődtem az indulásra. Na de Finnországban nekem most órára kellett mennem, megint :(. Mivel tegnap szerencsésen lefűrészeltük a biciglit úgy döntöttem akkor megpróbálom a biciglizést. (Úgy emlékszem korábban nem ecseteltem a hóhelyzetet, de akkor most beszámolok arról a 40-50 centi hóról ami megtalálható itt. Az utakat takarítják nagyon szépen, de azért egy két centi letaposott hó megmaradt. A bicikli utak amiket korábban már említettem nagyon szépen le vannak tolva, de itt is megvan az az pár centi hó amit nem tudnak felszedni. Csúszás ellen kis kavics szerű anyagot szórnak a hóra, ami szerintem nem sokat ér. A hóval kapcsolatban még meg kell annyit állapítsak, hogy mikor kijöttem feltűnt hogy nem csúszik a hó. Ezt a megállapítást máig fentartom. Valamilyen oknál fogva az itteni hó nem olyan csúszós mint az otthoni.) Visszatérve a készülődésre, kitekintettem az ablakon és konstatáltam, hogy az utóbbi napok felmelegedése és a hóolvadás végetért, megjött a hidegebb időjárás is és a hó is elkezdett elég intenzíven potyogni. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mégis csak biciglivel próbálkozom megtenni az utat az iskoláig. Mire észbekaptam már jócskán késésben voltam, de számítottam a biciglire. Lementem hát a bicigliknek külön kialakított tárolóba és felnyergeltem a paripámat. Az első pár méter még elég jól ment, azután rá kellett jöjjek, hogy iskolatáskával, fékek nélkül és semmi erőléttel igen csak izgalmas lesz az utam. Nem kellett 500 métert sem tekernem, hogy a nagy kabátom alatt nagyon megizzadjak ami csak azért volt kellemetlen mert a kabát zipzárja gyakran lecsúszik a nyakamnál és az akkor erősen fújó szél+menetszél kombináció kellemetlenül befújt a nyakamhoz. A fékhiány következtében igen csak hamar odaértem az egyetemhez (szerencsére a lábfék kiválóan működött). Mikor megérkeztem néztem is az időt hogy nagyon pontos voltam mert 15 percre rá volt az órakezdés. Bementem, levettem a kabátocskámat felakasztottam egy fogasra és felmentem megkerestem a termet. Már nem volt már dolgom hátra csak várni hogy jöjjenek a többiek és a tanár úr. Újra csak azt tudom írni, amit már korábban is, hogy csak vártam és vártam, de nem jött senki. Már letellett a 15 perces késési határ is amit a szerdai órán mondott az oktató, így gondoltam megnézem már interneten, hogy jeleztek e nekem valamit az óra elmaradásával kapcsolatban. Sajnos igen. A To-s néni 2 percel azután küldte a levelet, hogy elmarad az óra, miután elindultam. Tehát akkor ott voltam a suliban és az egyetlen órám aznap elmaradt. Úgy döntöttem akkor, hogy ideje lenne valami módon az emailjaimat csoportosítani a google címemre azzal próbálkoztam egy órácskát utánna ha már úgyis délidő volt (nem tudom miért, de a finneknél ha 11 óra van akkor mindenki, akár órán van akár nem, elmegy ebédelni) megpróbálkoztam lejutni a kajáldába.

Ha emlékezetem nem csal akkor nem meséltem korábban a finn iskolai étkeztetésről. Nem eszeveszettül nagy dolog gondolni, de azért eltér a magyarországon megszokottól. (-> nagyon hosszú sorok, menzás kaja) Szóval idekint úgy néz ki ez a dolog, hogy bemész az igényesen felszerelt étkezdébe, megkeresed valamelyik sor végét és vársz. Egy két perc várakozás után sorra is kerül az ember. Kell venni egy tálcát, arra evőeszközöket (leves nincs), tányért (savanyúságnak és az ételnek) és poharat. Tovább csúszva a sorban az amerikai filmekben látható módon mindenki a kirakott többféle étel közül választhat. Előszőr savanyúság, ami leginkább csak reszelt káposzta reszelt sárgarépával, de vannak számomra ismeretlen ételek is pl: kívülről fasírtnak néz ki, de amikor beleharaptam kiderült hogy cékla. A savanyúság választása után a főétel következik. Általában tészta vagy krumpli és mellette mártás benne valamiféle hússal és külön még érdekesebbnél érdekesebb (de nem biztos hogy finom) étel. Miután az ember annyit pakolt a tálcájára amennyit nem sajnált a következő állomás a kassza, ahol megnézik mit vettél a tálcára és az alapján számolják az árat. Teku épületében 1,50ért ehetünk a technopoliszban 2,50 ért. Fizetés után még el lehet menni a kenyeres standhoz, ahol friss kenyérrel találkozunk vagy éppen lángos + kenyér + fánk pároztatásából származó terméket találunk. Itt mindenki saját magának vághat tetszőleges mennyiségű kenyeret és ami még pozitív a dologban, hogy margarint is mellékelnek az asztalon, amivel megkenhetjük a választott formációt. Az innivalóról annyit hogy az árban 3 féle termék van az alapárban: víz, szörp, tej. Ezek mennyiségét is tetszőlegesen választhatjuk meg (láttam 4 pohár tejjel távozó emberkét is). Mindezek után fogva az addigra igen súlyossá duzzadt tálcánkat és próbálunk helyet nézni magunknak vagy ha éppen társakkal eszünk akkor gondolhatunk rájuk is. Amennyiben egyedül eszünk ajánlom a magányos, egyedülálló lánykák irányába való orientálódást. A "bocsi de még új vagyok itt" arckifejezésnek nem tudnak ők sem nemet mondani, főleg azért nem mert ha mondanak is valami akkor is finnül (és ez az a szituáció amikor jól jön hogy nem beszélem a nyelvet). Így hát popsinkat kényelmesen elhelyezve nekilátunk az aznapi fáradtságos vadászat eredményének betermelésének, közben ízlés szerint beszélgethetünk az asztaltársunkkal. Munkánk végeztével a tálcát egy arra kijelölt helyen le kell pakolnunk. Tányérokat a tányérokhoz, szalvétát a szalvétához, villa a villához, kés a késhez, tálca a tálcához alapon rendezve. Aki a kipakolás közben megsérülne (piszkos lesz a keze) az kis csapot talál (törlőkendővel)a lerakat végén, hogy tisztán hagyhassa el a kantint. Egy szó mint száz ez a bejegyzés is igen hosszú lesz, mert még csak most indulok haza az egyetemtől. Miután újra biciglire szálltam megkezdtem a hazafelé utazást. Dombnak felfelé nehezebben ment így a menetidő is jóval hosszabbra sikeredett mint odafelé, de szerencsére nem volt gond (itt megjegyezném az otthoni biciglistáknak, itt nem szégyen az ha valaki a váltós biciglijével nem tud kitekerni a dombon. Ha úgy érzed nem akarsz szenvedni akkor leszállsz és tolod a biciglit amíg jól esik). Hazaérve úgy döntöttem, hogy mivel ritkán járok a városban miért ne menjek egy kört az új szerzeménnyel. Ruhát cseréltem és a hidegre való tekintettel rétegesebben öltözködtem: nagyon vastag zokni + cicanadrág (nem röhög itt hideg van!) + melegítő + apu esőnadrágja + póló + vékonypulcsi + normál pulcsi + vastag pulcsi + vékony kabát (csak mert a vastag kabát már nem jött fel) + sál + Heller Sanyi bácsiéknál vett nagyon jó szélálló polársapó. Ez volt tehát a menetfelszerelésem, de miután beöltöztem jutott eszembe hogy azért mégis csak ki kéne nézni valami utat merre induljak el. Tehát harci öltözetben nekiálltam a térképet elemezni, hogy melyik irányba is kellene mennem, hogy azért még aznap visszaérjek (Itt megint csak meg kell jegyeznem hogy Kuopio városa olyan mint Somogybabod szerkezetre. Képzeljünk el egy nagyon-nagyon hosszú várost ami hatalmas tava között tekereg. Ebből következik hogy nem nagyon lehet "körbe" menni a városban.). Miután kiválasztottam egy ideálisnak látszódó útvonalat elindultam hát térképpel a zsebemben felderíteni új helyeket aminek az lett az eredménye, hogy a harmadik kanyar után eltévedtem, amit csak 1 óra tekerés után vettem észre mikor a város egy teljesen másik oldalán lyukadtam ki. Szerencsémre a város felett majdnem mindenhonnan látható Puuon [pujon] torony és a síugrósáncok segítettek megtalálnom magamat (miközben a térképet nézegettem észrevettem, hogy a mellettem elhaladó egyéneknek főleg a lányoknak, hirtelen jó kedvük lett valamiért és kuncogva halattak tovább). Tehát egy újabb hosszú ideig tartó tekerés után újra sikerült megtalálnom a lakáshoz legközelebb eső boltokat. Úgy döntöttem ha már biciglivel vagyok miért menjek arra amerre szoktam menni, most mehetnék a hosszabb úton is. És amint azt már megszokhattuk kedves főhősünk új terepre érve újra el is tévedt (igazán megtanulhatná már kezelni a térképet). Ezúttal egy zsákutca végén vette észre, hogy nem jó utat választott. Szerencsére kiszúrtam a zsákutca végébe tolt hókupac mögött azt az utcát ami nekem kellett, de ezzel egy aprócska gond volt: át kellett gázolnom egy tisztáson. Az egyetlen gond a biciglivel volt mert azt nehezebb volt átráncigálni a 3 méteres hóhegyen, de a túloldalon már megtekintettem a reményt. 30 méter és kint vagyok az úton. Amint leereszkedtem a hókupacról újabb érdekes dolog fogadott. A tisztás ahol senki sem járt és korábban utat sem taposott ki gyanúsan szép volt. Kedves Jancsi úgy gondolta hogy fogja magát és átsétál a szabad téren, de az első lépés után rájött, hogy bizony sokszor több dolog van a felszín alatt mint felett, amikor is csípőig elmerült a hóban. Akkor már nem tűnt ez a "gyorsan átgázolok itt" ötlet olyan jónak. De ha egyszer már ott voltam akkor már meg kellett csinálni mert visszafelé mégis csak nehezebb lett volna menni. Elindultam hát előre az addig számomra ismeretlen nagy hóban. A dolog furcsaságát növelte az hogy egy egész "panel" nézett erre a tisztásra és ahogy láttam nem egy ember nézelődött akkor ki az ablakon, továbbá mivel én elmerültem a hóban, de a bicigli nem, így csípő magasságban volt a bicigli kereke. Nem tudom milyen hosszúak a lábaim, de egyszer érdemes lenne mindenkinek ezt kipróbálnia, az érzést milyen 1 lábhossznyival alacsonyabbnak lenni. Nagy nehezen átvergődtem a tisztás túloldalára, ahol úgy döntöttem előre dobom a biciglit addig sem lesz vele gond, de amikor már kezdtem örülni, hogy szerencsére csak pár érdeklődő látta a mutatványomat, kilépett egy mami a hókupac mögül, halálra rémült arccal. Én nem láttam őt, ő nem látott engem abban a pillanatban amikor előredobtam a kerékpárt így számára a semmiből zuhant le egy bicigli. Miután megjelentem láttam, hogy a félelme tovább fokozódott mert azt sem értette, hogy hogyan képes egy ember lábak nélkül mozogni a hó tetején, ugyan is a nyomom amit magam mögött hagytam egyből betemetődött mintha homokban jártam volt így csak egy kis csíknak tűnt a nyomvonalam. Ezután nagyon ijdet hangon, azóta is ugyan azon a helyen ledermedt néni kérdezett valamit finnül amire csak annyit tudtam válaszolni "Hei" ami finnül a hello beköszönést jelenti. Láttam a nénin a zavarodottságot ezért igyekeztem minél előbb elhagyni a helyszínt. Nemsokára ki is értem egy útra ahonnan már nem volt messze a lakás. Mikor visszaértem hálát adtam apu esőnadrágjának hogy nem ázott át és fagytam bele a hóba ott a mamókánál. Elraktam a biciglit és elhatároztam, hogy egy kicsit most szüneteltetem a kóborlást.

Folytatás...

"Január 12. Szerda, reggel 7. Fel kéne kelni. Nem megy. De most már nagyon fel kéne kelni mert elkések." Nagy nehezen sikerült felkelnem és észrevételeztem hogy a tegnapi nehéz csomagtól megfájdult a vállam. (szándékosan nem azt írom hogy izomlázam lett mert az sokat elmondana az erőlétemről). Előző nap még beszélgettem a lakótársakkal (Bahri is szinte az mert majdnem annyit van itt mint Ayhan) mondták, hogy az előttem itt lakó portugál származású srác szerzett magának biciglit, ha akarom megpróbálhatom használni. Szóval ekkor reggel ez a mondat erősen elgondolkodtatott. "Az egyetlen probléma a biciglivel az hogy le van láncolva és a kulcsot beletörte a portugál gyerek. De mindegy, most suliba kell mennem, még reggeli meg még is kéne nézni hol lesz az óra." Nagy nehezen el is tudtam indulni és egy újabb sikeres gyalogút után beérkeztem a suliba. Megtaláltam a termet is és a terem előtt végre találkoztam Erasmusosokkal, de sajnos még mindig nem magyarok inkább spanyol a vérük, de legalább tudtam kivel beszélgetni a négereken és kínaiakon kívül. Sajnos az órarend beosztás igencsak félresikerült mert szerdán 8tól 10-ig van Rádiótechnika alapok és 9-12-ig van Algoritmusok és D&D órám így sajnos a két óra fedi egymást. Megbeszéltem óra elején a tanárral, hogy félidőben távoznék, amit ő meg is értett. Az óra felénél át is rohantam a másik teremhez ahol már bent voltak a többiek. Kicsit bátortalanul, de bementem ahol feltűnt hogy 5-en vannak a teremben. Meg is kérdeztem az első sorban ülő enyhén idősebbnek kinéző szakállas emberkét, hogy jó helyen járok e. Egyből felfigyeltem, hogy tisztán értette a kérdésemet és nagyon összeszedett angollal határozottan válaszolt. Ekkor következett a "te is cserediák vagy?" szöveg, de ez valahogy kicsit másképpen zajlott mint a szokásos sablon hogy:"Igen, innen meg innen jöttem, eddig maradok és te?" mert erről az emberkéről kiderült, hogy negyven fölött van és egyenesen az egyesült államokból érkezett a kedves kis családjával. Megtudtam továbbá azt is hogy már lehúzott 20 évet a szakmában de sajnos papír nélkül nem szívesen alkalmazzák itt finnben így nekiállt tanulni. A rövid beszélgetés után elfoglaltam egy számomra megfelelőnek tartott helyet és vártam az oktató érkezésére. Addig addig vártam, hogy a másik óra már elkezdődött, sőt már véget is ért. Egy teljes órát vártunk a teremben, ketten -.- a többiek leléptek. Azt mondta az egyik csávó "lemegyek kávézni" másnap megtudtam hogy visszautazott koreába. Szóval ketten vártunk a tanár úr érkezésére, aki a második óráról is késve de megérkezett. Mikor betopogott a terembe egy finn-angol keverékű nyelven kérdezett valamit, erre csak én lettem figyelmes mert a másik diák fülhallgatóval aludt a sarokban. Szóval a tanár úr kérdésére felfigyelve gyorsan és határozottan azt feleltem:"Lehetne angolul is?". Ekkor a tanár úr szemeit rám szegezve olyan módon meglepődött, hogy már láttam a szemében ahogy élve szegeli be fölöttem a koporsót és elégedetten mosolyog. Ezután ahelyett hogy egy számítógép monitorral közeledett volna felém, megismételte a kérdést. Miután igennel feleltünk, közölte, hogy Finnországban ha egy tanár  percet késik az óráról akkor el lehet haza menni. És ha csak  vagy két ember van jelen akkor a tanár dönthet úgy hogy elhalasztja az órát. Amint ez a mondat elhangzott belépett egy harmadik emberke. Így hát meg kellett tartsa a tanár úr az órát, de nagyon vonakodott tőle. El is kezdte az órát:"Akkor mindenki lépjen be a rendszerbe és ott keresse meg a ..." ekkor ébredt rá Jancsika, hogy bezony a rendszerazonosító nevét és annak jelszavát nem tanulta meg és a papírka meg otthon maradt. Hát most mi legyen, mi legyen, nem szégyen papírra írni hát papíron dolgoztam. Kiadta a feladatot miután nagyjából belemelegedtünk a dologba ekkor távozott a teremből. Jeleztem az addigra megérkezett amerikai csop társam felé, hogy milyen problémám van, erre egy igen szívből jövő kacagást követően azt felelte, "Menj haza a papírért." Ekkor beláttam hogy nincs más lehetőségem, a feladatot is a lapra kell megcsinálnom. Mire visszaért a tanárúr már kétszer is leírtam a lapra a C nyelvű kódolást, de ekkor következett a nagyobb baj. Mindenkinél körbement és megnézte hogy mit dolgozott addig. Én meg dugtam a lapot mint a lopott biciglit. De csak odaért hozzám is és akkor szembesítettem a hiányosságommal. Meg is kérdezte milyen országból jöttem erre nem tudom hogy helyesen e de az igazat feleltem, erre elkezdett hosszasan gondolkozni, de nem jutott eredményre és közölte velem, hogy menjek el a TO-ra kérjek egy másik lapot. Láttam rajta hogy azt hitte, hogy nem dolgoztam semmit, de szóltam neki, hogy itt a lap azért azt megnézhetné. Ekkor már sokkal barátságosabban nézett rám és leült egy asztalhoz és elkezdte ellenőrizni az irományomat. 2 perc múlva megállapította, hogy hazamehetek, nekem nem tud újat mondani. Megfogadtam a tanácsát és el is mentem haza, felkerestem a lapot és visszatértem az iskolába. Mivel még volt egy órám amit el kellett töltenem a következő tanóráig így beugrott ha már úgyis itt van szemben a nagy bolt akkor átugrok aztán beszerzek valami vasfűrész szerűséget meg akkor már egy biciglilakatot is. Vásárlás után visszatértem a suliba és elfoglaltam a helyemet a teremben. Az óra már szokásos módon ment, sajnos ugyan azt a tananyagot adta le a tanárúr mint amit hétfőn is pedig másik tantárgy volt. De nem is ez a lényeges, hanem az hogy az óra 5kor fejeződött be és mikor vettem a kabátom és elindultam a kijárat felé az összekötő átjáró le volt zárva. Mondom ok, akkor megyek egy szinttel lejjebb ott is van egy átjáró. Az is le volt zárva, de ott már pár néger emberke próbálkozott átjutni rajta. Olyan volt mint a menekülő patkányok egy süllyedő hajón. Ott is hagytam őket mert láttam hogy hiába beszélek nekik, hogy be van zárva azon nem fognak tudni átmenni. Lementem még 2 emeletet és a földszintem az udvar felé ki tudtam menni így megmenekültem az iskola fogságából. Hazafelé már igen hűvös volt az idő, mert a korábban nem említett felmelegedés kezdett elvonulni és megérkeztek a mínuszok a városba. De miután sikeresen hazaértem úgy döntöttem kipróbálom az új szerzeményem a vasfűrészlapot. Ayhannal lementünk és elintéztük a zárat, kiszabadítottuk a biciglit a Hibás zár fogságából és tettem vele egy tiszteletkört az udvaron, ahol úgy tűnt, hogy az elég lehasználtnak tűnő biciglinek nincs semmi baja. Az  időközben megszokott esti még nem túl csodás pogramomat már tudjátok, de ha nem akkor itt van vázlatszerűen:
irományok elkészítése közben gép->kaja->gép->mosakodás->gép->alvás. Így kell véget érjen egy nap?

Folytatás...

A negyedik napon szintén csak suliba kellett indulnom reggel, de most ráértem 8kor ébresztetni magam. Ezután kis reggeli és irány technopoilsz. Ott hamar megtaláltam a termet mivel a tegnapi bolyongás közben sikerült olyan helyekre is eljutnom ahova eredetileg nem is akartam. Ezen az órán már valamivel jobb volt a fehér emberek aránya itt már több volt a kínai, kevesebb volt a néger de megjelentek egy új nép képviselői is az oroszok, de magyar továbbra sem akart betévedni az ajtón. A tanár úr rendben megtartotta az órát és mivel keddenként csak ez az egy órám van így óra után egyből a város irányába indultam mivel ez volt az a nap amikor el kellett intéznem a lakás ügyét. A városba menet közben csináltam egy jó pár képet és a szombati ismeretemmel gyorsan meg is találtam az ügynökség épületét ami meg kell jegyezzek inkább hasonlít egy régi stílusú családi házra mint egy irodaépületre. Bent kicsit bizonytalanul de megtaláltam a helyet ami nekem kell, szerencsére a cserediákokra való tekintettel kint voltak angolul is a dolgok. Miután sikeresen elintéztem házzal kapcsolatos ügyeket elmentem a városközpontba, ami 1 percre volt onnan, kicsit körülnézni. A nagy nézegelődés közben betértem egy $-marketbe ahol kicsit átgondolatlanul sok mindent vásároltam. Mivel a Helyközi járatra nincs bérletem és a városközpont jó 40percre van a szállástól így a súlyos ennivalóval teli csomagot meglehetősen nyögvenyelősen sikerült hazáig eljuttatnom. Nagyon elfáradtam ezért úgy véltem hogy elég volt nekem ennyi mászkálás egy napra így interneten megejtettem a körbetelefonálást és kis gépezést követően megtámadtam az ágyamat és telefonomat újra 7 órára beállítva aludtam egyet.

Folytatás...

Tehát elérkezett ez a nap is. Reggel 7-re ébresztettem magam mert számításaim szerint fél óra kell az iskoláig gyalog. Buszbérletet nem vettem mert az iskola nincs távol csak az út kanyarog egy kicsit meg azért akadnak dombok is. Szóval összepakoltam ami kell, dossziéba a sok papírt, egy gyors reggeli és már úton is voltam a suliba a szombaton felfedezett útvonalon. Megfigyelésem szerint vagy én vagyok nagyon lassú vagy a finnek rohannak nagyon mert aki tudott megelőzött engem gyaloglás közben még a mamikák is. Jó persze a járókeretes nénit nem volt nehéz kivonnom a forgalomból. Hirtelen ott is teremtem az iskola épületénél, behatoltam az aulába, gyorsan megkerestem az irodát ahova igyekeztem és szomorúan tapasztaltam hogy csak fél óra múlva nyit. Így hát helyet foglaltam egy közeli asztalnál és vártam a csodát. A csodára nem is kellett sokáig várnom mert ahogy leültem egy kínai gyerek érkezett az iroda ajtajához aki koppantott kettőt az ajtón és az megnyílt előtte -.- (tanulság: legközelebb nekem is meg kell próbálnom a kopogásos módszert). Mire gyorsan összeszedtem a kabátom és a cuccomat , mert közben még a papírokat is átnéztem még egyszer, máris két másik diák került elém a sorban. Nem tehettem mást vártam.  óra várakozás után végre sorra kerültem és bejutottam a TO-s nénihez. Bementem mondtam hogy itt vagyok. A néni igencsak értetlenkedve nézett mikor kifejtettem neki, hogy hoztam a papírokat amiket alá kéne írnia. Miután leesett neki, hogy én vagyok a magyar cserediák gyorsabban és rugalmasabban ment a kommunikáció. Átadtam neki a papírokat kérdeztem egy két dolgom és már majdnem elindultam kifelé az ajtón mikor eszembe jutott, hogy "Várjunk csak! Még nem is tudom hol lesznek az óráim." Szinte halál elől menekülő gyorsasággal becsapódtam az asztalhoz és közöltem a kérdést, hogy honnan tudom meg hogy hol lesznek az óráim. Erre megnyugtató válasz érkezett: "Fent van az interneten." Tájékoztattam a hölgyet hogy még csak 3 napja vagyok itt és ennyi idő alatt nem tanultam meg finnül és még az iskolai honlaprendszert sem fedeztem fel, mire az segítőkészen kinyomtatott nekem 4 darab papírt ami leginkább egy a benzinkutak wc-jében található takarítási beosztásra hasonlított leszámítva hogy ezeken a lapokon csak 1-1 hét volt finnül felvezetve. Miután elmagyarázta nekem a TO-s néni hogy mit is kellene néznem, olyan érdekes fejet vághattam, hogy amikor rám nézett szó nélkül nekiállt ő maga megcsinálni nekem az órarendet. Én ennek csak örültem, persze akkor még nem esett le, hogy azért bizony elég érdekes fejem lehetett, hogy ezt a reakciót váltotta ki belőle. Miután elkészült az órarend máris kiderült hogy órán kéne lennem, egyet meg már le is késtem. De ez a szép az egyetemben, ha nem vagy ott órán még akkor is tudod hogy mi volt az anyag: "semmi érdekes" (felelné egy lelkes csoporttárs). Megkérdeztem azért azt is hogy honnan tudom meg azt hogy hol lesznek az óráim. Erre újra rámutatott a feljebb említett "szervízlapra" és közölte velem, hogy a 2 hónapos felkészülésem, térképnézegetésem, helyismeretem dobhatom a kukába, mert az óráim 90%-a nem abban az épületben lesz, hanem egy onnan 40 percre lévő másik épületbe. Ekkor meglehetősen elöntött a rémület mert eddig csak annyit ismertem a városból hogy hol van a szállás, az iskola és a központba melyik úton kell bemenni. Gyorsan megnéztem az órát és az új órarendem és kicsit megnyugodtam hogy van 2 órám átérni a másik épületbe, amit még soha nem láttam. Így hát előrántottam a térképet és gyorsan kiválasztottam a legrövidebb utat az úgy nevezett "tehnopolis" épületéhez. (A finnekről tudni kell hogy nagyon szeretnek biciglizni és rengeteg bicigli utat építettek ezért és gyakran e miatt az utak mellett nincs járda, ami azt jelenti hogy a térképen való tájékozódás meglehetősen nehéz mivel nem tudni, hogy az általunk kiválasztott út mellett halad e gyalogos forgalom.) Sikerült a térképen kiválasztott utat megtalálni ami első ránézésre a sínekre akart engem felvinni. De ahogy haladtam az út nem ment fel a sínekre szerencsére, de az autópályára fel akart menni, így egy gyors irányváltoztatással sikerült megtalálnom a helyes utat. Megérkeztem egy völgybe ahol mondták hogy az egyetem épületei találhatóak. Néztem hogy mi az a sok felirat mindegyik épületen, mert a domb tetején még H1 volt lent itt már N1 reménykedtem nehogy valami biológiai labor legyen. (egy újabb sz@r vicc). Haladtam tehát a térképen megjelölt épületegyüttes felé, de egy idő után elfogytak az egyetemi épületek és a főút is közelebb ért a bicigli úthoz és a távolban valami nagy üveges bevásárlóközpont szerű épület tűnt fel. Azt a döntést hoztam hogy csak bemegyek én az egyik téglával borított egyetemi épületbe mert hát nem vásárolni igyekszem. Mikor beljebb értem akkor szerencsémre feltűnt egy tájékoztató tábla miszerint kiderült hogy mégis csak a bevásárlóközpont felé lesznek az óráim így hát továbbhaladtam a furcsa épület felé és mikor odaértem a nagy üvegépület homlokzatán feltűnt az egyetem logója. Ekkor annyira elcsodálkoztam, hogy még a bejáratot sem találtam meg elsőre. Akármilyen hihetetlen, de a nagy komplexumba csak egy apró pici bejáraton keresztül lehet bejutni a főút felöl amiről elég nehéz volt elhinnem hogy az a főbejárat. Tehát bementem és ránéztem az órarendemre. "Azt mondja hogy a B épület 3003-as terme kell nekem. Lássuk csak hol is vagy!" Erre végignéztem a tájékoztató táblán és mintha csak valami idegen civilizáció alkotta volna meg a táblát. Miután sikerült rájönni a logikájára kiderült hogy van A,B,C,...K épülete a komplexumnak. Szerencsére nekem csak a B kellett, így hát felbattyogtam a lépcsőn és ott már sokkal barátságosabb környezet várt. Egy újabb érdekességgel találkoztam odafent, ami magyar gondolkodásmóddal csak egy másik dimenzióban létezhet: a kabátokat a kihelyezett fogasokra teszik fel az emberek, semmi őrizet vagy biztosítás nélkül, sapkák, kesztyű, bukósisakok (amit biciglizéshez mindenki hord) mind a felső részre van kihelyezve. Én azért csak magamnál tartottam a kabátomat (rossz magyar szokás) és elindultam megkeresni a termet. A B3003-as ,ég könnyedén megvolt, de a következő órám a D116ba volt kiírva amit sehogy sem sikerült megtalálnom. Már 1 órája bolyongtam az épületben többször el is tévedve, mikor úgy döntöttem hogy mégis csak meg kellene kérdezni az információt hátha többet tudnak, de ők sem tudtak többet. Nagyon nagy szerencsémre órarend szerint ugyan azzal a tanárral lett volna egymás után két órám így megnyugodtam és vártam az óra kezdetére. Leültem egy kényelmes fotelba (amit a várakozó diákok számára raktak ki) és nézegettem az órarendem, amikor is arra tévedt egy helyes finn lány. Nem tűnt többnek 22-nél de mikor megláttam hogy mit húz maga után meglehetősen elcsodálkoztam. Ő volt a takarítónéni. Ami számomra azért meglepő mert nálunk otthon nem sok huszonéves megy el takarítónak. De nemsokára az óra el is kezdődött ahol szintén nagy meglepetés fogadott. A csoporttársaimon végignézve erős kisebbségi komplexusom lett. 12-en voltunk jelen az órán abból 10 néger volt 1 kínai és én.
Tehát az órakezdés. Megjött a tanár és figyelmesen követtem amit az órán mond, de azt kell mondjam, hogy nagyon érdekes az angolban a finnek akcentusa. Sokszor találgatnom kellett hogy mit is akart mondani a tanár, de egy idő után meg lehet szokni. A tananyag nem volt nehéz, fizikai alapokat néztünk át a rádiótechnológiával kapcsolatban. Óra közben a mellettem ülő kínai csávóval gyorsan sikerült megismerkednem, tőle kérdeztem amikor nem értettem azt is amikor a tanár hirtelen távozott az óra közepén. Akkor tudtam meg hogy a tanárok 2*45 perces órát tartanak 15 perces kávészünettel. Óra után a kínai Hung Csi Csáó csávó elkísért a technopolisszal szemben lévő nagy áruházba ahol végre előszőr találtam magyar kenyérre hasonlító kenyeret. Ezután hazafelé vettem az irányt. Nem sokkal a vásárlás után itthon megejtettem az addigra már rendszeressé vált $kype internetes körbetelefonálást. Elfogyasztottam a vacsorámat és megpróbáltam ráhangolódni a következő napra egy jóízű alvás keretében.

Folytatás...

A második napomról csak annyit tudok mondani hogy itthon voltam. Szakadt a hó odakint én meg bent punnyadtam. Elég fáradt voltam még mindig, nehéz volt megszokni a napi 4-5 óra világosságot és 19-20 óra sötétséget. Végre találkoztam a török lakótársammal aki a barátjával érkezett a lakáshoz. Egy kicsit beszélgettünk, ismerkedetünk aztán este el is mentek korcsolyázni. Ayhan a lakótársam már 3 éve itt van Finnországban és fiziológiából doktorál a kuopioi egyetemen. Bahri a barátja már 12 éve itt él és dolgozik. Mindkettőjük szerencsésen megismerkedtek a finn szokásokkal és finn lányokkal, olyannyira hogy sikeresen elcsábítottak egy-egy helybéli lánykát. Még napközben nekiláttam a mentoromtól kapott kötegnyi papír átnézésének és feldolgozásának. Az iskolába elég sok papír kellett, így hosszasan olvasgattam őket, aztán aláírások és máris készen voltak az átadásra. Ezután $kypon (csak hogy ne sértsem meg senki világát így a márka és cégneveket igyekszem elkerülni) sikerült szüleimmel kapcsolatba lépni és hosszasan beszámoltam a helyi fejleményekről. Ezután még a rokonokat is felcsörgettem és még voltak kedves érdeklődők a Pollackról megismert barátok és persze otthoni barátok. A kiadós beszélgetés és kamerázás után időben akartam feküdni hiszen a második félév első tanítási napja másnap kezdődött. Habár volt egy két kérdés az iskolakezdéssel kapcsolatban igyekeztem nem elizgulni a dolgot. Pl.: még mindig nem tudtam az  órarendemet, csak annyit tudtam hogy hol van az egyetem. Nem tudtam, hogy hány órára kellene bemennem szóval választottam egy nem túl korai de nem is késői elfogadható  dőpontot (8 órát) indulásnak és ezután már nyugodtabban el tudtam nyammogni a kis helyben vásárolt tükörtojásnak elkészített vacsorát és bevágtam egy kis  ide tervezett szunyát.

Folytatás...

Egy kiadósabb alvás után elindultam hogy felfedezzem a városkát ahova megérkeztem. Először is elmentem az egyetem épületéhez amit a google maps-on megtaláltam korábban. Mikor bementem olyan volt mint valami horrorfilmben. Senki nem volt az épületben csak a légkondicionáló halk suhogása hallatszott és a folyosót haldokló lámpák fénye világította be. Annak ellenére hogy dél volt nem volt világosabb mint Magyarországon szürkületkor így az épületbe nagyon kevés fény jutott be. A bizarr látvány ellenére beljebb mentem az épületbe ahol aztán csináltam egy pár képet. Szerencsére semmi gond nem volt és olyan halkan surrantam ahogy csak tudtam nehogy valami mumust vagy agyzabáló zombit felébresszek. De aztán nem sikerült elég halknak maradnom. Kifelé menet az addigra megkerült portás megállított és megkérdezte mit keresek. Ijedtemben annyit feleltem neki hogy "nem beszélek finnül" pedig angolul szólított le. Aztán eszembe jutott hogy valahol itt kell majd leadnom a papírokat a koordinátornál így megpróbáltam a semmi finn akcentusommal kiejteni a koordinátor nevét, aminek az lett az eredménye hogy a portás azt hitte káromkodok ÉS nem beszélek angolul. Második próbálkozásra már sikerült érthetően kifejeznem magam így megmutatta hol a szoba amit nem kerestem. A kis kaland után elindultam a városirányába. A mentortól kapott térkép alapján meg is találtam a centrumot, de azért elég rendesen meg kellett küzdenem mert sok helyütt nem jelölt nem-átjárók voltak. Ha már bent voltam a városban megkerestem a ház-ügynökség székhelyét hogy később a papírokkal visszataláljak. Ezután hazafelé vettem az irányt, de nem azon az úton ahol jöttem. Ennek az eredménye az lett, hogy kegyetlenül eltévedtem. A sok tó a város közepében nagyon meg tudja keverni az embert, mert otthon még ok Hogy van egy tó azt körbe lehet sétálni és a várostérképen is egy jól beazonosítható folt, elhiheted, mikor minden sarkon van egy kisebb tó akkor nehézkessé válik a betájolás. A nem kevesebb mint 5 órás sétám, amit ma már meg tudok tenni 1,5 óra alatt, hosszúra  improvizálódott, de nem bánom, mert így megismertem a városnak olyan részeit is amik épp olyanok mint a többi rész. Hazatérésem után rájöttem hogy még el kéne menni a boltba ezért meg ezért, így a térdig lejárt lábaimmal még elnidultam vissza a közeli (20 percre) lévő boltba. Miután a beszerző akció sikeres volt nem sokat csak egy kicsit visszaültem a számítógép elé és hirtelen újból este 11 lett. Így igyekeztem lefeküdni és végrehajtani a második éjszakázásomat Kuopio városában.

Folytatás...

Előző bejegyzésemet folytatva 2011 január 07-én 11 óra 08 perckor megállt a vonat Kuopio város állomásán. A csomagomat az eltört fogantyú miatt csak leráncigálni tudtam a vonatról így nem volt egy csodálatos filmbe illő jelenet a leszállásom, de így lett jó mert az engem váró Riina és barátja egyből megtudták kire is várnak :)
 

A beköltözés

Hamar megtörtént a bemutatkozás, beszélgettünk is egy keveset de a hideg miatt elhatároztuk hogy a kocsiban jobb lenne folytatni így lesiettünk a kocsihoz, ahol két nehéz cuccomat bedobtam és máris a szálláshoz hajtottunk. Miután kiszálltunk a kocsiból  illetődötten körbenéztem és közben egy  kérdés ugrott be, hogy akkor a kulcsot hogyan is szerzem be? De erre megnyugtató választ adott Riina: "I got the keys". Szóval már csak ki kellett találni hogy a 4 részre osztott társasházból melyik rész kell nekünk és melyik emelet. Miután kiderült, behatoltunk a lakásba és gyorsan lepakoltam. Ezután Riina hosszas beszédbe kezdett a rengeteg sok papírról amit ide, oda, amoda kell elvinnem, aláírnom, lepecsételtetnem és leadnom. Miután elmentek úgy döntöttem, hogy beugrok a közeli boltba amit mutattak mert nem tudtam hogy péntek révén mikor zárhat a bolt, nekem meg nagyon kellett az enni és innivaló mert akkora már régóta nem ettem értelmes kaját és nem is ittam. Megnéztem tehát a boltokat és el is költöttem egyből 16 eurót nagyjából a semmire :) amit aztán meg is ettem és ittam. Még úgy gondoltam belefér egy kis chetelés a dologba így bekapcsoltam a számítógépemet amit nem lett volna szabad. Beszélgettem a szülőkkel, ismerősökkel, rokonokkal is így mire észbe kaptam már este 9 óra volt. Ezek után dobtam egy alvást mert kicsit kimerültem addigra. Gyorsan felhúztam az ágyneműt ami otthonról hoztam, bár nem lett volna muszáj mert itt kint is biztosítottak számomra, a házügynökség is és a mentoromék is.

Folytatás...
 

Az előző bejegyzést amerikai szappanopera stílusra hajazó módon félbeszakítottam a csúcspont előtt, de most itt vannak a válaszok magamnak a saját kérdéseimre.
A válaszok így hangzanak flegma stílusban:

Biztos hogy Helsinkibe kell repüljek?- Miért ne?! Ha hétvégén megyek akkor tud e valaki fogadni?-Honnan tudjam?! Hogy szerzem meg az albérlet kulcsát?-Majd lesz bent valaki! Hogy lesz a gyalogutam át az állomásra?-Ne aggódj menni fog! Mennyit áldozzak az utazásra?-Mennyit nem sajnálsz?! Milyen csomaggal fogok repülni?-Szép nagy lesz az biztos. Milyen cuccokat vihetek magammal, meg leginkább hány kilót?-Úgy hallottam lehet hogy hó is van kint szóval valami ruhát. Ne sokat! Csak egy két alsógatyát.

Ha jól sejtem sokan sem szeretik ezt a stílust ezért a normál hangvételű stílusban elmelkednék felül ezen a nem kedvelt síluson.
Nagyon sok kérdés adódott a kiúttal kapcsolatban. Először is a repülő utat kellett hamar intézni, eldönteni mikor legyen és hova. A tanév itt kint január 10-én kezdődött így nem sok választásom maradt hiszen a szilvesztert még otthon akartam tölteni. Azután jött egy újabb probléma. Vizsga. Tartalékolnom kellett egy vészbeugrási időpontot amikor el tudok menni vizsgázni ha valami nem sikerült volna. Így maradt az esélyes napok közül január 5,6,7. Mint később kiderült január 4-én kell majd vizsgáznom így nem maradna időm összepakolni 5-ére. Hetedikével az volt a probléma, hogy utána már szombat következett volna így biztos, hogy akadtak volna komplikációk is. Maradt az egyetlen lehetőség január 6. Rendben is volnánk akkor hogy melyik nap, de akkor mikor is? Reggel, délben, este? A választás nem volt egyszerű mert ha reggel megyek akkor az sokkal drágább lett volna a repülőn és otthonról is nagyon korán kellett volna elindulni. Délben? Ha délben indulok akkor még elérem a vonatot Helsinkibe, de mire Kuopioba érek, a városba már ott nem lesz senki én meg fedél nélkül maradok. Este? Ha este megyek akkor még később érek Helsinkibe akkor már nem is lesz vonat, szóval reptéren alvás vetődött fel még lehetőség képen. Végül is úgy döntöttünk, hogy az utóbbi megoldás lesz a legmegfelelőbb. Kibírok pár órát a váróban aztán reggel meg átbandukolok a vonathoz. Megvettük a repülőjegyet és vártam az utazás pillanatát. Közben volt egy szilveszterem Pécsen, kiköltöztem a kollégiumból is és lassacskán elkezdtem a pakolást. A lassacskán annyira lassan ment, hogy 4. lett mire észrevettem, hogy nem fogok beleférni az utazó táskámba. 5-én rohanás a boltba táskát venni. Sikerült is egy megfelelő méretűt választani megfelelő árban. Gyorsan haza belepakoltam a cuccot, "nagyszerű minden belefért, de ba***us hát miben viszem a laptopot meg az egyéb elektronikai cuccokat?!" Kell egy hátitáska is. Amik otthon voltak azok nem voltak elég nagyok a küldetéshez, így már majdnem abból is kellett egy új példányt vásárolni amikor jött a nagy ötlet hogy majd összébb húzom a túratáskámat. Amint ezt meg is csináltam olyan tökéletes lett a csomag mintha csak a reptéri sablonból öntöttem volna ki.

Utolsó nap otthon

Reggel felkelek, ugyan olyan mint a többi nap. Szülők, testvér iskolában én meg egyedül otthon. Gondoltam ha már ennyire a szokásoknál vagyunk akkor én sem teszek másként, hát leültem a gép elé. Hirtelen dél lett és még nem is ettem semmit. Gyorsan lefutok a konyhába keresek valami táplálékot mikor eszembe jut hogy úgy volt hogy apuval együtt eszünk 1kor hogy 2kor ne legyen semmi gond az indulással. Visszamentem hát a gép elé amikor rá egy "10"percre apu csengetett. Lerohantam, üdvözöltem, gyorsan nekiláttunk enni. Közben megjött anyu is a tervnek megfelelően. Ebéd után felmentem a csomagokért, addig apu kiállt a kocsival és utazásra készen lementem. Feldöcögtünk az autópályán a reptérig, becsekkoltunk, aztán leültünk még egy kicsit a szüleimmel beszélgettünk, közben anyu annyi kaját belém tömött amennyit csak tudott. Aztán eljött az idő a felszálláshoz. Elköszöntem a szülőktől és áthaladtam a kapun. Bár az átvizsgáláskor volt egy kis fennakadás de utána már minden simán ment leszámítva, hogy az előttem ülők kisbabája bekakkantott így egy jó darabig a zárt térben kellemetlen szagok terjengtek (ilyenkor sajnálja az ember hogy nincs nyitható ablak a repülőn).

Első percek, órák Finnországban

Amint megérkeztem Helsinkibe a reptérre megkerestem a csomagátvevő helyet ahol kis várakozás után hozzájutottam a frissen vásárolt bőröndömhöz amit frissen el is törtek a csomagpakolók. Ezután kerestem egy padot és lejelentkeztem az otthoniaknál és annál akit elértem. Tudtam olyan emberkével is beszélgetni akivel nagyon szerettem volna és nagy meglepetésemre még arra is emlékezett hogy aznap utazok ki.
Miután vészesen lemerült a gépem, jártam egy kört a reptéren feltérképezve hogy mégis hol vagyok, ekkor derült ki hogy nem Helsinkibe hanem Stockholmba érkeztem volna ha egy sz@r viccet el akarnék sütni. A körbejárás során megtaláltam a platformot ahonnan a busz indulni fog. Ezután visszatértem a váróba ahol sikeresen felderítettem egy padon amihez közel még egy konnektor is közel esett így nagy meglepetésetekre egész este gépeztem. Mikor az idő eljött fogtam a kis cókmókomat és kiálltam a buszmegállomásba ahova nem sokára megérkezett a busz. Sajnos a sofőr nem tudott angolul és a 20 eurósból sem tudott visszaadni így felhasználtam a vésztartalékot amit a nyári utak során szökőkutakból gyűjtögettem össze (ezután már volt apró a sofőrnél). A busszal nemsokára meg is érkeztünk a vasútállomásra ahol gyorsan megnéztem melyik vágányról indul a szerelvény és megkezdtem a várakozást. És vártam.... És vártam... És vártam míg 40 perc késéssel meg is érkezett a vonat. Addigra a -12 fok már elég hidegnek érződött, de szerencsére az otthoni helyes felkészülés (duplanadrág, nagyon vastag zokni, 3 pulóver) megakadályozta a komolyabb problémát. Felszálltam a vonatra és pikk-pakk el is indultunk. A vonat olyan halkan suhant a síneken hogy nem csak belsőre lehetett volna összetéveszteni egy repülővel (feltéve hogy a repülő esetében eltekintünk a sugármeghajtómű zajától). A vonat sikeresen ledolgozta a késését mire Kuopioba értünk így a rám várakozó mentoromnak és barátjának nem kellett sokat várnia rám.

A mentorral való találkozást és a további történetet egy újabb bejegyzésben folytatnám.

Következő bejegyzés >>

Köszöm a figyelmet.
nakemiin

Tisztelt Olvasó!

Ez az első blogom és mint olvashatod a címben, saját élményeimet szeretném az epapírra vezetni azok számára akiket érdekel, mind maga a pályázati rendszer, mind azoknak akik csak a velem történtekre kíváncsiak a 2011 január 6-tól 2011 május 10-ig tartó időszakban.

Előszó

Először is pár szóban magamról: Dávid János vagyok, 89-es évjárat. Mérnökinformatikát tanulok Pécsett 2009 ősze óta. Két tanítási nyelvű gimnáziumba jártam Kaposváron és több, kevesebb sikerrel végeztem is.

Másod sorban mesélnék az Erasmus pályázatról hátha valaki nem ismeri mit is jelent ez a kifejezés.

Az Erasmus tanulmányi pályázat lényege, hogy az egyetemen tanuló diákok Európai Uniós és egyetemi segítséggel külföldön tanulhassanak egy általuk választott egyetemen. Továbbá a program lehetővé teszi hogy a külföldön elsajátított tudást tantárgyak és kreditek formájában a Magyarországi egyetemen elfogadtathassa, így a kint megtanultak komoly előrehaladást jelenthetnek a diák számára.

Az ötlet

Habár  korábban, hogy az egyetemre jelentkeztem már hallottam erről a pályázati, egyszeri lehetőségről, én is terveztem, ha egyszer nagy leszek majd én is kiutazok nemzetünk határán túli idegenbe megnézni mások hogyan tanítanak és tanulnak. És a régesrég várt idő elérkezett mikor megszereztem az elsődleges feltételt a kiutazáshoz a 2 időben lezárt félévemet. 2010 szeptemberében nem tudtam, hogy ez fog velem történni, egészen addig csak éltem a megszokott egyetemista életem ----> tanulás, tanulás, tanulás :p Aztán egy nap mikor a nap is sütött a családdal beszélgettük, hogy nem lenne talán baj, de lehet még jó is lenne ha meg tudnám csinálni ezt a dolgot. Édesapám a alaposan átgondolva azt javasolta, hogy adjam be a jelentkezést nem lesz belőle semmi atrocitás ha el is utasítják. Igenám, de én sejtettem, hogy a mi egyetemünkön olyan sok zseniális diák van és sok az erasmusra jelentkezők száma, hogy csoda lett volna ha nem támogatnak meg vele engem is. Így hát beadtam a jelentkezést, egy általam nagyszerű és helyesnek vélt helyre Finnország, azon belül is egy nagyobbacska városka Kuopio által indított lehetőségre. Ám de a jelentkezéshez kellett egy tanári ajánlás. Itt volt addig szerintem a legnagyobb probléma mert nem tudtam ki is az a tanár akivel jóban vagyok és zengeni tudná rólam a szép hosszú áltató szövegeket. Mivel ilyen tanár nem volt az egyetemen sorsot húztam magammal és elmentem egy előző évi tanáromhoz, akinél igaz meg kellett dolgoznom a kettesért, de úgy éreztem, hogy vele beszéltem a legtöbbet személyesen. Kértem a tanár úrtól időpontot meg is jelentem, de akkor mikor beléptem előszőr nem tudtam mit mondjak. Ekkor jöttünk rá, hogy igaz tanított, de semmit nem tud rólam. Ezért elkezdett érdeklődni azután, hogy én mi után érdeklődök. Mivel jó magam sem egészen voltam/vagyok tisztában mi lesz velem így nem tudtam érdemleges válaszokkal teljesíteni a kérdéssoron. A vége az lett, hogy 4 sorban leírta, hogy tudok angolul, nagy lehetőséget látok a dologban és szeretem a finneket. :)
Ezek után már csak a papírokat kellett leadnom amiket lemásolgattam, tanulmáynoztam és kitöktöttem. A papírok leadása nem ment könnyen mert utólagos jelentkezéssel írattam fel magam a listára így gyorsan kellett intézkednem. Sok utánajárás szükségeltetett a dologhoz, de végül csak sikerült határidőre kiküldeni a levelet Finnországba ahonnan aztán nemsokára meg is érkezett a válasz, hogy örömmel várnak. Ezután jött a második felvonás. Újabb papírok hada. Sok napomba tellett mire minden illetékest utolértem, hogy megtudjam, hogy nem is ez a papír kell. Végül sikerült mindent gatyába rázni a papír ügyek területén. Ekkor jött a nagy rádöbbenés, hogy OK hogy kimegyek, de MIKOR és MIVEL? Gyors gép elé dobtam magamat és megkezdtem a repülő járatok keresgetését. Mikor beírtam a keresőbe a célállomást dobott is ki találatot én meg a hátast dobtam az összegtől. Sok sok keresgetés után rájöttem, hogy az lesz a legegyszerűbb ha Helsinkiben valahogy átszállok egy vonatra. Közben megjegyezném, hogy magamtól kellett szállást keresnem így egy ügynökségen keresztül sikerült is egy albérletet szerezni. Visszatérve a kiutazási tervre az alap elgondolás az volt, hogy Budapest repülőtér-Helsinki repülőtér onnan gyalog át Tikkurila állomásra és onnan vonattal Kuopioba. Aztán ahogy minél többet gondolkodtunk a dolgon egyre több apró részlet bizonyult hibásnak. Biztos hogy Helsinkibe kell repüljek? Ha hétvégén megyek akkor tud e valaki fogadni? Hogy szerzem meg az albérlet kulcsát? Hogy lesz a gyalogutam át az állomásra? Mennyit áldozzak az utazásra? Milyen csomaggal fogok repülni? Milyen cuccokat vihetek magammal, meg leginkább hány kilót?

A kérdésekre a választ a következő bejegyzésben találhatjátok. Remélem nem volt unalmas olvasni az irományom és akinek lenne kérdésben az inkább e-mailban mint itt. bicom4@gmail.com

Kiitos-Köszönöm a figyelmet.

Következő nap >>

Javasolták, hogy képeket tegyek közzé a cikkekben. Szerintem majd lesz olyan is amikor teszek be képet, de ha valaki addig is kíváncsi lenne az eddig készített képekre akkor ITT megtalálhatja. Figyelmeztetném az oda látogatókat hogy a képek alatt van a leírás így érthetőbbé válik a kép tartalma.